Ugrás a tartalomra

Egyre több a hamisítvány - de a fináncok is résen vannak

Létrehozva
Virágkorukat élik a hamisítványok - ez derül ki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának harmadéves összefoglalójából. - A pénzügyőrök egyre több romlandó árut fuvarozó hűtőkocsit is lefülelnek, amelyek hitelesítési papír nélkül szállítanak – közölte Varga Zoltán sajtóreferens.
2011. első félévében a közúti ellenőrzésekkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei több olyan új jelenségre is felfigyeltek, amelyek korábban nem voltak jellemzők Észak-Magyarországon. Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül: több esetben is előfordult, hogy a friss vagy gyorsan romlandó árut az úgynevezett ATP jóváhagyási bizonyítvány nélkül szállították a különböző cégek, vállalkozók. Ezt a papírt a hűtőkocsik, hűtőberendezések hitelesítésekor bocsátják ki, és három évente kell megújítani. Ezen megfelelőségi bizonyítvány nélkül – az egészségügyi kockázat miatt - nem szállíthatók a gyorsan romlandó áruk.

vpopleb.jpg

Az idei év első nyolc hónapjában több, mint 3 millió forint értékű hamisított ruhát, CD-t és DVD-t foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-Magyarországon. A korábbi években még sohasem füleltek le ilyen mennyiségű hamisított árut a régióban. A sikeres felderítéshez hozzájárult, hogy 2011. március elsejétől az áru hamis megjelölése szabálysértés is a NAV-hoz tartozik, ami hatékonyabbá tette a felderítéseket. Elsősorban hamis gyerekjátékokat, ruhákat és táskákat foglaltak le a pénzügyőrök.

vamhihami.jpg

A hamisítványokat – a néhány évvel ezelőtti tapasztalatoktól eltérően – ma már nem csak kisebb-nagyobb vidéki piacokon árulják. Előfordult, hogy az egyik település főutcáján foglaltak le a járőrök hamisított futballmezeket, de találtak hamis márkajelzéssel ellátott termékeket az egyik miskolci bevásárlóközpontban is. Általában rossz alapanyagból előállított, rosszul kidolgozott termékekről van szó. A ruhák és kiégészítők mellett, jelentős mennyiségben foglaltak le a pénzügyőrök hamis CD-ket és DVD-ket. Valamint más, szerzői jogvédelem alatt álló ajándéktárgyakat, reklámtárgyakat.

vpopleb1.jpg

Varga Zoltán azt is elmondta, hogy a régiót továbbra is tranzit útvonalként kezelik a cigarettacsempészek és orgazdák. Az év első kilenc hónapjában több százezer forint értékben foglalt adójegy nélküli cigarettát a NAV. A csempészek persze mindig próbálnak újabb és újabb trükköket kitalálni a csempészáru elrejtésére. Előfordult, hogy tojáspapírok között alakítottak ki cigaretta tárolására alkalmas helyet, vagy az autó hátsó ülésének szivacsába vájtak lyukakat a csempészek.

csempesz-cigaretta.jpg

Közigazgatási bírságot legtöbbször vezetési- és pihenőidő be nem tartása, áru- és személyszállításhoz szükséges okmányok, valamint a - már korábban említett - vegyi anyagok szállításához szükséges alapvető védőfelszerelések hiánya miatt szabtak ki a pénzügyőrök idén szeptemberig a régióban. Előfordult, hogy iskolás gyerekeket úgy szállított egy vállalkozó, hogy annak sem személyszállításhoz szükséges okmánya, sem tachográfja, sem közösségi engedélye nem volt. A buszvezető ezért 800 ezer forint közigazgatási bírságot kapott. Sokan még most sem tartják be az előírt vezetési és pihenési időt, emiatt is számos sofőrt kellett megbüntetni.
 
- Idén szeptemberig összesen 120 esetben 32 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága – tudatta a sajtóreferens.

Sz. S.