Az előcsatározások, selejtezők, illetve csoportmérkőzések többségében még most is javában folynak. Solymosi Tamás kézilabda-szakágvezetőtől azonban megtudtuk, hogy a kézilabda-diákolimpia VI. korcsoportos leány csapatok megyei bajnokságának a középdöntő mérkőzései hamarosan megkezdődnek.
– A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács által szervezett vetélkedő célja eldönteni a megyei bajnoki cím sorsát. November 11. és 16. között valamennyi összecsapásnak Miskolc ad otthont. Két helyszínen hét együttes vetélkedik majd egymással. Minden csoportból az első és a második helyezett kerül a következő körbe – mondta a szakág vezető.
A csapatok körmérkőzéses rendszerben, két csoportban csatáznak egymással. A játékidő 2 x 25 perc, 5 perc szünettel.
A-csoport – Zrínyi Ilona Gimnázium tornaterme, november 16.
8.30: Herman gimnázium – Lévay gimnázium. 9.30: Zrínyi gimnázium – Széchenyi szakközépiskola (Ózd). 10.45: Lévay gimnázium – Zrínyi gimnázium. 11.45: Széchenyi szakközépiskola – Herman gimnázium. 13.00: Zrínyi gimnázium – Herman gimnázium. 14.00: Széchenyi szakközépiskola – Lévay gimnázium.
B-csoport – Egyetemi Körcsarnok, november 11.
13.00: Diósgyőr-Vasgyári szakképző iskola – Szent László Gimnázium. 14.00: Fáy szakközépiskola – Diósgyőr-Vasgyári szakképző iskola. 15.00: Fáy szakközépiskola – Szent László Gimnázium.
D. L.