A miskolci árusoknál a teljes választék megtalálható, van konténeres földlabdával, van luc-, normand és ezüstfenyő is. Kedvelt, mert bár a lucfenyő a legolcsóbb, a kereskedők tapasztalatai szerint évek óta abból fogy a legkevesebb, karácsonykor aki teheti mindenből egy kicsit jobb minőséget vesz.
A Búza téri piacon, az őstermelőin már hetek óta nagy a választék fenyőfából, ráadásul aki itt veszi a fát, nem kell attól aggódnia, hogy idő előtt leperegnek majd a levelek, az eladók ugyanis frissen vágott. fákat kínálnak.

Az árak fajtánként változóak. Van például olyan fa, amit olcsóbban lehet megkapni, mint egy évvel korábban. A luc métere 1500 forint, de lehet kapni darabra is 3000-ért. Négyezerbe kerül az ezüst darabja, míg a normandot – ami most a tartóssága és puha tűlevelei miatt – a legkedveltebb, 4-5 ezer forintért meg lehet vásárolni – szintén darabonként. A földlabdás fenyők 3500 forintba kerülnek – ezek az ünnepek után a kertet díszíthetik.
Vásárlók azonban nagyon kevesen vannak. Legalábbis erre panaszkodnak az árusok. Szőlősi Lénárdné őstermelő a Miskolc TV-nek elmondta, az embereknek kevesebb a pénze, ez is oka a pangásnak, ám az időjárás is ludas. A termelők abban bíznak, hogy ha mást nem, az utolsó pillanatban, vagyis a jövő héten megérkeznek a vásárlók és beszerzik az ünnep legfontosabb díszét, a fenyőfát.
Boda Mózes, az Auchan-Borsod áruház-igazgatója szerint is kevesebben vásároltak fenyőt, szerinte azonban az utolsó napokban tömeg várható az árusoknál.
–Tapasztalataink szerint, ha decemberben már az első napoktól kezdve hideg van esetleg hó is, akkor már Mikulástól egyenletesen jó forgalmunk van fenyőfákat tekintve. Ha azonban a mostanihoz hasonló enyhe év vége van, az emberek kivárnak, az utolsó pillanatban veszik meg a fákat, hogy azok minél később kezdjék hullatni a tűleveleket – mondta az áruház-igazgató.
Boda Mózes, a minap.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy, az áruházuk is azt tapasztalja, hogy nem az olcsó fákat vásárolják az emberek – legalábbis legtöbben nem. Mint mondta, sokan vesznek normand vagy ezüstfenyőt, lucfenyőből adnak el a legkevesebbet. Már ha hagyományos lucról van szó.
–Az Auchan parkolóban Miskolcon egyedüliként canadai és montenegrói lucfenyőt is árulunk, ezek nagyon szép és különleges fák – mondta Boda Mózes.
Az árak pedig nagyjából megegyeznek az ősteremelőin kínált fákéval, 1500 Ft-ért már kapható fa a bevásárlóközpontban, a határ azonban – ahogy mondani szokták – a csillagos ég, 10 ezer forint felett is vannak itt fenyők.
Tajthy Ákos
Fotó: Juhász Ákos