Ugrás a tartalomra

Feljelentést tesz a képviselő

Létrehozva
Egy, az internetet bejárt fénykép miatt tett feljelentést hétfőn Földesi Norbert, MSZP-s önkormányzati képviselő. A politikus állítása szerint a felvételen jól látható, hogy egy, az önkormányzati flottához tartozó személygépkocsi a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen parkol, két helyet is elfoglalva, ez pedig szabálysértésnek minősül.
fldesi-feljelent-111219.jpg– A közgyűlésen egyik frakciótársam kérdést intézett az ügyben Kriza Ákos polgármesterhez, hogy kié az autó. Õ azt felelte, derítsük ki. Mivel nem vagyunk nyomozók, állampolgárként és képviselőként is csak kötelességemnek tudok eleget tenni: feljelentést teszek a hatósági osztályon, illetve kérdést intézek a jegyzőhöz a tulajdonost illetően – mondta hétfőn Földesi Norbert.

A képviselő kéri a hatósági osztályt, járjon el körültekintően, vizsgálja ki a szabálysértést.

Zsiga Marcell alpolgármester közleményben reagált az elhangzottakra. Mint írja: "December 14-én, szerdán este a szolgálati autóval szabálytalanul parkoltam Miskolcon. Megbeszélésre siettem és a szakadó esőben sajnos a felfestést és a táblát nem vettem észre. Ezen a késői órán szinte az egész parkoló szabad volt, így szerencsére egyetlen mozgássérült parkolását sem akadályoztam. A hibámat és a szabálysértést elismerem, a mozgáskorlátozott emberektől elnézést kérek" - fogalmaz közleményében az alpolgármester.

S. P.