A képviselők 255 igen szavazattal, 48 nem ellenében döntöttek Magyarország új központi költségvetéséről. A javaslatot a kormánypárti képviselőkön kívül kizárólag a független Pősze Lajos támogatta, míg a hajnali 4 óra 15 perckor sorra kerülő szavazást kiváró szocialista, jobbikos és LMP-s politikusok ellene voksoltak. A Ház kérte a jogszabály sürgős kihirdetését.
A költségvetési törvény 2012-re 4,2 százalékos éves inflációval számol, a hiány pedig GDP-arányosan a költségvetés újratervezése után is 2,5 százalék maradt, annak ellenére, hogy a kormány jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó becslése - a hétfőn beadott módosítások alapján - 0,5 százalékra mérséklődött. A kabinet 299,4 forintos euróárfolyammal számolta át a büdzsét.
A fentieket figyelembe véve törvénybe foglalták a korábban már betervezett 200 milliárd forintos tartalék zárolását, a kamatkockázati tartalék 52 milliárd forintos növelését, illetve a magánnyugdíj-pénztári járulék átirányítását az állami nyugdíjbiztosítási alapba, ami 48 milliárd forintot jelent, továbbá a dohánytermékek jövedéki adójának, 20 milliárd forint többletbevételt eredményező emelését.
MTI