A tavalyihoz hasonlóan idén is a Tüskevár Óvoda adott otthont az enyhén és súlyosan testi és lelki fogyatékkal élő gyerekeknek szervezett karácsonyi műsornak. A második alkalommal megrendezett kis gálán az önkéntes Mágnes csoport tehetségkutató versenyének győztese is hallatta a hangját, s egy másik versenyző is énekes produkcióval lepte meg a kicsiket.
Felléptek a csoport táncosai, s kézműves foglalkozáson is részt vehettek a gyerekek.

A Tüskevár Óvoda és Általános Iskola háza táján nem volt hiány rendezvényekben kedden, hiszen az Általános Iskolában is a karácsonyra készültek a fiatalok.
Az első, második és hatodik osztályosok is a rögtönzött színpadra léptek többek között, hogy megmutassák tehetségüket társaiknak.
Mesejáték, vers, karácsonyi dalok és természetesen a gyerekek hangja járult hozzá a karácsonyváró hangulathoz.
Kiss J.
fotó: Juhász Á.