Ugrás a tartalomra

Magyar-szlovák közlekedési megállapodásokat írtak alá

Létrehozva
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Érsek Árpád, a szlovák Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden Budapesten újabb kétoldalú megállapodások aláírásával zárták a közlekedési kapcsolatok fejlődése szempontjából látványos eredményeket hozó idei évet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
A közlemény szerint a két fél a 2011-ben megépült Ipoly-hidak létesítéséről szóló nemzetközi szerződések módosításait véglegesítették és közös szándéknyilatkozatot fogadtak el az átkelők elnevezéséről.

A tárca emlékeztetett, hogy a Ráróspuszta és Rárós, valamint Szécsény és Pető településeket összekapcsoló hidak megépítéséről 2007-ben született megállapodás. A szerződések módosítását az tette szükségessé, hogy a projektek végrehajtása során a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. több közbeszerzési feladat elvégzését is átvette a gyorsabb megvalósítás érdekében az erre korábban kijelölt szlovák kerületi önkormányzattól. Az elfogadott szándéknyilatkozat szerint a rárósi hidat Madách hídnak, a szécsényi hidat Katalin hídnak nevezik majd el - olvasható.

A közleményben a tárca leszögezi, hogy 2011 a kétoldalú közlekedési kapcsolatok fejlődése szempontjából rendkívül eredményes évnek bizonyult: a magyar és a szlovák kormány az összehangolt tervezés és építés érdekében júniusban kijelölte a Miskolc és Kassa közötti gyorsforgalmi út határmetszéspontját; nyár óta ismét nyitott a gépjárműforgalom előtt a sátoraljaújhelyi határhíd, és az Új Széchenyi Terv forrásaiból sorra épülnek a határon átnyúló kerékpárutak is Magyarország és Szlovákia között.

Folyamatosak a hídépítések: a két elkészült Ipoly-átkelőt további kettő követi majd a folyó Pest-megyei szakaszán, az Új Széchenyi Terv nemzeti programjának részeként új Duna-híd teremt majd összeköttetést Komárom és Révkomárom között. Készülnek a fejlesztésekről szóló megállapodások - emelte ki az NFM.

A tárca szerint a két ország között korábban fennállt közlekedési kapcsolatok helyreállítását, az új összeköttetések létesítését jelentősen felgyorsíthatja egy véglegesítésre váró keretegyezmény, amely aláírása a jövő év első felében várható.

MTI