Már az út szélén fekszik a zsákutcát és a munkákat jelző tábla, a Petőfi út északi oldalát ugyanis ma megnyitották. Az út elejétől, a Zenepalota melletti útszakasztól már két irányban lehet közlekedni. Tovább haladva Diósgyőr felé, a Dayka Gábor utcai kereszteződés után, a Reményi utcai ferde híd vezet az új útszakaszra, a Petőfi utca északi oldalára.

A kereszteződés után viszont már két sáv vezet Diósgyőr felé. A jelzőlámpák már működnek, és hamarosan befejeződik az útburkolati jelek felfestése is, az egyirányú forgalomra pedig behajtani tilos táblák sora hívja fel a figyelmet. A Szinva északi oldalán egészen a Kiss Ernő utcai kereszteződésig lehet keddtől közlekedni.

A kereszteződés után, visszafelé, vagyis a belváros felé is járható az új út. A Petőfi utca déli oldala továbbra is egyirányú, de az eddig megszokottól ellentétesen, vagyis Diósgyőr felől a belváros felé lehet csak közlekedni.
Az új forgalmi rend miatt a Petőfi utcán található Teleki utca és Nagyváthy J. utca buszmegállóhelyeket (21-es, 33-as) áthelyezik az új útszakaszra a jelenlegi helyükkel párhuzamosan.

A déli tehermentesítő átadásával nagyban megváltozik az eddig megszokott forgalmi rend, ezért fokozott figyelemmel és türelemmel kell vezetniük az erre közlekedőknek.
Lénárt V.
fotó: Mocsári L.