– Örömmel jöttem ide, mert önökre nézve eszembe jut, hogy nagyszüleim jelenléte mennyire bearanyozta a karácsonyestéket – kezdte köszöntő beszédében Kriza Ákos polgármester. Emlékeiben kutatva elmondta, az ajándékbontás után nagyszüleivel mindig együtt énekelték a karácsonyi dalokat – még most is fülében cseng nagypapája bariton hangja –, majd ezután közös vacsorán vettek részt.
Az emlékek felidézése után már a jelennel kapcsolatban a polgármester hangsúlyozta, a város vezetése felelősségének érzi, hogy az időskorúakról gondoskodjon. – Ha szerények is a lehetőségek, igyekszünk hozzájárulni a kellemes ünnephez. Lelki békével teli ünnepeket kívánok önöknek – zárta beszédét a polgármester.
– Emlékszem, régen a családdal együtt készültünk a karácsonyra – gondolt vissza szintén gyerekkorára az egyik idős bácsi. A régi karácsonyokról elmondta, diót festettek, maguk készítettük el a karácsonyfa díszeit és az ajándéktárgyakat is. Az akkoriban fenyőünnepnek nevezett karácsony napjain szüleinek dolgoznia kellett, ennek ellenére is nyugodt szívvel mondhatom: rendkívül összetartott a család, igazi keresztényi, ünnepi volt a hangulat, ami ma már sajnos kevésbé jellemző.
A rendezvényen az Avastetői Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanára, Bátori László zenés előadása mellett az iskola 6 növendéke szórakoztatta az időseket vajdaszentiványi táncaival.Kujan I.