Ugrás a tartalomra

Egy riporternő a háborúk földjéről

Létrehozva
Al Ghaui Hesna: Háborúk földjén című könyvét mutatták be kedden délután öt órától a Miskolc Városi Könyvtár és Információs Központban. Az este folyamán a szerzővel Ádám Ibolya művelődésszervező beszélgetett, azt követően pedig a riporter dedikálta is könyvét.
Al Ghaui Hesna a könyvbemutató előtt a minap.hu-nak új könyvéről elmondta: a könyv elsősorban az elmúlt évek forgatási élményeiről szól, megpróbált a háborús helyszíneken történt forgatások kulisszatitkaiba egy pici bepillantást adni.
– Szerettem volna megmutatni a könyvben, hogy egy-egy ilyen szituációban hogyan dolgozunk, hogyan próbálunk megoldani egyes éles helyzetet – mondta a Magyar Televízió riportere.

Hesna könyve mellett beszélt arról is, hogy ő nem haditudósító, hiszen ez egy külön szakma.
–Vannak tudósítók, akik háborúról háborúra járnak, és 100 százalékban ez tölti ki a munkájukat, mondhatni életüket. Én gyakran járok konfliktuszónákba tudósítani, de az az életforma, ami ezzel jár, azt én nem akarom saját életformámmá rögzíteni – mondta a riporter.

hesna-riporterno-111222ml_12.jpg

Mint mondta, voltak olyan szituációk – főleg eleinte – mikor még ő szervezte le a haditudósításait, és mivel jól helytállt benne, ezért később esetenként már küldték is éles szituációkra.
– Összesen 20 országból tudósítottam már ilyen háborús helyszínekről, melyek közül volt, hogy én mondtam meg, hova szeretnék menni és volt idő szervezkedni is, de voltak olyan helyzetek mikor azonnal lépni kellett mert éles szituáció alakult ki – mondta Hesna.

Magáról a könyvről hivatalos ajánlója – mely az interneten többfelé megtalálható, így ír: …” A "Háborúk földjén" persze a szerzőről, Al Ghaoui Hesnáról is szól, akinek a válságövezet veszélyein túl meg kell küzdenie az élet legbanálisabb szituációival is: egy lemerült akkumulátorral vagy a lábán felejtett papuccsal, ami nem igazán passzol a golyóálló mellényhez. És aki civilben ugyanolyan átlagember, mint bárki más: a húgával bulizni jár, és karácsonyi partikat rendez a családjával. Kivéve, amikor nem. Amikor pillanatok alatt kell mindezt hátrahagynia és elutaznia oda, ahonnan mindenki más menekülni próbál...”

Al Ghaui Hesnával készült teljes interjúnk karácsonykor lesz olvasható a minap.hu-n.

Tajthy Á.

Fotó: Mocsári L.