A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint nem szabad elfelejteni, hogy az áruhitel felvétele során jellemzően egyetlen cég ajánlatát ismerhetik meg a fogyasztók, és ha rögtön szerződést kötnek, azt anélkül teszik, hogy felmérték volna egyéb pénzügyi intézmények ajánlatait.
Ez azt is jelenti, hogy ne ugorjunk tehát rögtön bele egy meggondolatlan hitelszerződésbe, hanem először mérjük fel a rendelkezésünkre álló egyéb kínálatot. Könnyen lehet ugyanis, hogy a terméket kis spórolással ugyan, de készpénzben kifizetve egy másik üzletben sokkal olcsóbban kaphatjuk meg. Ugyanígy az is előfordulhat, hogy egy másik pénzügyi intézmény hitelével lényegesen jobban járunk, mert az kedvezőbb feltételeket kínál számunkra.
A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint az áruhitel igen népszerű, mivel már az üzletekben, boltokban is meg lehet igényelni. A bankok hitelbírálata nagyon rövid ideig tart és pár egyszerű feltétel fennállása esetén - akár alacsony jövedelem mellett is - engedélyezik a hitelfelvételt.