Mostanság is aktív, minden hazai MVSC-mérkőzésen vezeti a jegyzőkönyvet. Testközelből nézi azt az együttest, amelynek évekkel korábban az edzője is volt. Vajon milyen érzések munkálkodnak ilyenkor az emberben?
– Fejlődésben lévő csapatról van szó – mondja. – A gárda szép jövő előtt áll, viszont egykét magas játékossal meg kellene erősíteni, hogy még jobb eredményeket érhessen el. Annak örülök a legjobban, hogy Toma Sándor kizárólag helyi, miskolci lányokból gyúrja, alakítja, formálja a gárdát. Ez azért jelentős, mert a borsodi megyeszékhelyen az elmúlt években divat volt a panaszkodás: csarnok, jégcsarnok, uszoda, kispályák kellenek. Minden elkészült, de párhuzamosan ezzel mindenfelől jöttek a külföldiek is. Lehet, túlhaladott az álláspontom, de Miskolc pénzén elsősorban a miskolci fiatalok kerüljenek a reflektorfénybe. Örülök, hogy a sportiskolában kiemelt figyelmet fordítanak a sportágra, nem véletlen, hogy jelenleg is tíz csapat vesz részt a városi bajnokságban.
Szlovák Aurél nagy utat tett meg, amíg Miskolcra érkezett. Veszprém megyéből Makóra került a család, ott ismerkedett meg a röplabdázással. Előbb játékvezetői vizsgát tett (tizenhét éves volt), majd egyre jobban magával ragadta a játék. Az iskola udvarán alakítottak ki pályát, ott csiszolták tudásukat. Kinőtte a Makói Munkást, és az újságból értesült egy miskolci lehetőségről. Telefonált a szakosztály vezetőjének, és Smiák Lajos megadta az esélyt. Jól tette, nagyszerű együttes alakult ki az Avas alján! Feladóként szolgálta a csapatot, ez meglehetősen felelősségteljes poszt egy csapaton belül. Később pedig edző lett.
– Semmiképpen nem akartam elszakadni a sportágtól – folytatja. – Még játszottam, amikor két lépcsőben megszereztem az edzői képesítést. Volt egy férficsapatom is, de elsősorban női együttesekkel dolgoztam. Perdöntőnek az emberi tulajdonságok, illetve a szakmai felkészültség bizonyult. Jó az, ha a kettő összhangban van, mert a játékosok csak ilyen edzőt fogadnak el. Az NB II-ben bajnokságot nyert MVSC gárdájában szerepelt mindkét lányom, Márti és Éva is, a jelenlegi élvonalbeli alakulatnak pedig az unokám, Leidgeb Noémi az oszlopos tagja.
És persze ő maga is, ahogy hat évtizede mindig, tovább szolgálja a sportágat.
Doros László
– Fejlődésben lévő csapatról van szó – mondja. – A gárda szép jövő előtt áll, viszont egykét magas játékossal meg kellene erősíteni, hogy még jobb eredményeket érhessen el. Annak örülök a legjobban, hogy Toma Sándor kizárólag helyi, miskolci lányokból gyúrja, alakítja, formálja a gárdát. Ez azért jelentős, mert a borsodi megyeszékhelyen az elmúlt években divat volt a panaszkodás: csarnok, jégcsarnok, uszoda, kispályák kellenek. Minden elkészült, de párhuzamosan ezzel mindenfelől jöttek a külföldiek is. Lehet, túlhaladott az álláspontom, de Miskolc pénzén elsősorban a miskolci fiatalok kerüljenek a reflektorfénybe. Örülök, hogy a sportiskolában kiemelt figyelmet fordítanak a sportágra, nem véletlen, hogy jelenleg is tíz csapat vesz részt a városi bajnokságban.
Szlovák Aurél nagy utat tett meg, amíg Miskolcra érkezett. Veszprém megyéből Makóra került a család, ott ismerkedett meg a röplabdázással. Előbb játékvezetői vizsgát tett (tizenhét éves volt), majd egyre jobban magával ragadta a játék. Az iskola udvarán alakítottak ki pályát, ott csiszolták tudásukat. Kinőtte a Makói Munkást, és az újságból értesült egy miskolci lehetőségről. Telefonált a szakosztály vezetőjének, és Smiák Lajos megadta az esélyt. Jól tette, nagyszerű együttes alakult ki az Avas alján! Feladóként szolgálta a csapatot, ez meglehetősen felelősségteljes poszt egy csapaton belül. Később pedig edző lett.
– Semmiképpen nem akartam elszakadni a sportágtól – folytatja. – Még játszottam, amikor két lépcsőben megszereztem az edzői képesítést. Volt egy férficsapatom is, de elsősorban női együttesekkel dolgoztam. Perdöntőnek az emberi tulajdonságok, illetve a szakmai felkészültség bizonyult. Jó az, ha a kettő összhangban van, mert a játékosok csak ilyen edzőt fogadnak el. Az NB II-ben bajnokságot nyert MVSC gárdájában szerepelt mindkét lányom, Márti és Éva is, a jelenlegi élvonalbeli alakulatnak pedig az unokám, Leidgeb Noémi az oszlopos tagja.
És persze ő maga is, ahogy hat évtizede mindig, tovább szolgálja a sportágat.
Doros László