Ugrás a tartalomra

Jó ütemben haladnak a mederépítési munkák

Létrehozva
Időre befejeződtek azok a mederszabályozási munkák, amelyeket tavasszal kezdtek el több területen - például a Papír és a Csóka utaknál, illetve a Márton bíró  és a Pálma utak között. Õsszel további helyreállítás kezdődött a Szinva-patakon, a Kiss Ernő, Petőfi, Nagyváthy, Vasgyári, Acél és Rigó, valamint a Vasgyári zsilip, Csóka, VII., VIII. utcákat érintően.
A Pereces-patakon - a Cséti térnél, a Bellervölgy utcánál, a Köpüsvölgyi-pataknál, a Lyukó-pataknál, a Pecérvölgyi-, és a Tatár árkoknál is végeztek helyreállítási, mederkotrási, árokburkolási és tisztítási feladatokat.

Erről Balogh Gábor, a polgármesteri hivatal vízügyi szakreferense tájékoztatott, elmondva, hogy a Köztársaság út mögötti, illetve a Vár úti közlekedési híd közötti patakmeder rekonstrukciójára is pályázatot nyújtott be az önkormányzat, melyen 100 millió forintot sikerült elnyerni. A kiviteli munkák, a támogatási szerződés megkötése, és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása után indulhatnak, előreláthatólag 2012 tavaszán.

Az Észak-magyarországi Fejlesztési Ügynökség, valamint a Belügyminisztérium vis maior pályázatain együttesen csaknem 670 millió forintot sikerült már korábban elnyerni. A kárelhárítási munkák még múlt év őszén elkezdődtek a Szinva-patakon - mederkotrás, mederszelvény helyreállítás - illetve Bükkszentlászló, Lillafüred, Alsó-és Felsőhámor területén, ahol a beszakadt medertámfalakat állították helyre.

Szepesi S.