Az első perc igencsak ráijesztett a hazai publikumra, hiszen a 44 másodpercben Halassy 10 perces fegyelmivel sújtotta Bonart, majd az 59.-ben Hoffmann mattolta Budait (0-1).A Macik egy kicsit megzavarodtak a bekapott góltól, ám pár perc elteltével magukhoz ragadták a kezdeményezést. Sőt a 8. percben Jarabek fülelt le egy átadást, rávezette Rackora és hatalmas gólt ragasztott a kapuba (1-1).
Ezzel egyúttal röppályára állított óriási mennyiségű plüssállatot, amit a miskolci hokis gyerekek hosszú percekig szedtek össze. A kezdés után alig telt el 30 másodperc, amikor Láda Péter ugrasztotta talpra a közönséget góljával (2-1). A Jegesmedvék alaposan belelendültek, a 12. percben Chmelo vette észre a kapuvasnál ólálkodó Salugát, hajszálpontosan passzolt neki, és a csatárnak már csak az üres hálóba kellett lőni a korongot (3-1). És ha egy üzlet beindul! A 15. percben egy, a kapusról kipattanó korongot ismét Saluga kotort közelről a hálóba (4-1).
A második harmad első felében kevés helyzet alakult ki a két kapu előtt. A 11. percben Fodor hihetetlen, amolyan Csikar-szögből lőtt gyönyörű gólt (5-1). A 12. percben egy kapu előtt kavarodásban Budai kétszer is hatalmasat védett, harmadszorra azonban Schellin közelről már betalált (5-2). A 19. percben Bonar léphetett ki egyedül, és szólója végén remek mozdulattal küldte el Rackot, és lőtt az üresen maradt kapuba (6-2).
A harmadik harmad 8. percében Kiss szépített az álláson (6-3), de fél perc múlva jött a válasz: Rafaj ment el a jobb szélen, remek centerezését Fodor vágta kapásból a kapuba (7-3). A 16. percben még Sivonen lőtt közelről a hálóba, de ez már csak szépségtapasz volt a Fradi vereségén (7-4).
A mérkőzés után a Jegesmedve játékosok átadták az általuk felajánlott tárgyakat a tombolasorsolás nyerteseinek, akik így különleges karácsonyi ajándékokkal mehettek haza.
Jegyzőkönyv
Miskolci Jegesmedvék – FTC
7-4 (4-1, 2-1, 1-2)
Miskolci Jégcsarnok 2000 néző
V: Halassy, Abonyi, Soós
Gól: Jarabek, Láda P., Saluga (2), Fodor (2), Bonar, ill. Hoffmann, Schelli, Kiss, Sivonen
Kiállítás: 15 perc (+10 perc fegyelmi Bonar, + 10 perc fegyelmi Popovics, + 20 perc végleges Budai) illetve 34 perc (+10 perc fegyelmi Hietamaki, + 23 perc végleges Schellin).
MJJSE: Budai K. – Popovics, Túróczy, Budai, Chmelo, Szilágyi, Saluga, Ritó, Jarabek, Tóth-Jávor, Láda P., Dubek, Urbán, Fodor, Mokrai, Bonar, Miskolczi, Mocsári, Rafaj, Orosz, Rafaj, Sijka, Gyenes (k). Edző: Greg Lindqvist.
FTC: Racko – Hoffmann, Nagy, Jánosi, Géczy, Feil, Berta, Schellin, Wéber, Lévai, Bontovics, Kiss, Sivonen, Székely Mádai, Heikkinen, Fekecs, Hietamaki, Cergő (k). Edző: Dobos Tamás.
Greg Lindqvist: - Az eredmény ellenére ez egy izgalmas mérkőzés volt, nagy szükségünk volt Budai remek védéseire is. Örülök a győzelemnek, de azért még van hova fejlődnünk, különösen a védekezésben.
Dobos Tamás: - Jól kezdtünk, de aztán elvesztettük a fonalat, sok kiállítást szedtünk össze, és elkerülhető gólokat kaptunk. A Miskolc jól használta ki a helyzeteit.