Kínálatból nem volt hiány, a nagyáruházak parkolóiban, a stadionnál, a piac környékén és az őstermelőin is hatalmas a választék. Láttunk konténeres fákat földlabdával, valamint luc-, normand és ezüstfenyőket is.
A legismertebbnek számító luc méterét átlagban 1500 forintért kínálták, de lehetett kapni darabra is 3000-ért. Az ezüstfenyő négyezerbe került, a normandot 4-5 ezer forintért lehetett megvásárolni. A földlabdás fenyők 3500 forintba kerülnek – ezek az ünnepek után a kertet díszíthetik.

Vásárlók azonban igen kevesen akadtak – még a tavalyi évekhez képest is. Kapitány István kereskedő évek óta árusít Borsodban, s mint mondja, évről évre rosszabb a forgalom. Érezhető az elszegényedés, és egyre divatosabbak a zöld szervezetek által kínált megoldások. Sokan műfenyőt vesznek, amelyet évente feldíszítenek, mások csupán egy fenyőággal ünnepelnek, vagy cserépben, ládában tartott kis fenyőt vesznek elő évente, Karácsonykor. A kereskedő szerint egyre kevesebben jönnek már messzebbi vidékekről árusítani, hiszen az útiköltség sem térül meg.
Ugyanennek a véleményének adott hangot Balogh Györgyné is, aki szerint lassan a beszerzési ár alatt kell adni a fenyőket, ha nem akarják, hogy a nyakukon maradjanak. Igazából nem bírják a versenyt a bevásárlóközpontokkal, amelyek hatalmas tételeket vásárolnak – ennek következtében igen olcsón – így általában nyereséggel tudják zárni a fenyővásárt.