Vizsgálták egyebek mellett a számlaadási kötelezettséget, az eladási árak megfelelő feltüntetését, továbbá az akciós ajánlatok hitelességét is. A felügyelőség ellenőrei a témavizsgálat kapcsán közel fél száz próbavásárlást végeztek Miskolcon, illetve a megyében, és több ezer terméket ellenőriztek akcióik során. Hiányosságot az esetek jóval több mint felénél - 72 százalékánál - tártak fel. Ezek főként a többlet-számolásból adódtak: sok üzletben többet számítottak fel a termékekért, mint amennyi azok feltüntetett, eladási ára volt, vagy mint ami az akciós ajánlatban szerepelt.

- Az árfeltüntetéseknél, akciós ajánlatoknál tapasztalt hiányosságok alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére – mondta el Horváthné Szendrei Szilvia, aki arról is szólt, hogy a vizsgálatok döntő többségét bevásárlóközpontokban végezték. Utcai árusoknál ezúttal a villanyfüzéreket ellenőrizték, itt több esetben találtak olyan termékeket, amelyek a tilalmi listán szerepelnek. A felügyelőség megbízott vezetője elmondta, hogy az ünnepi témavizsgálatok keretében, gyakorlatilag az év végéig folytatják az ellenőrzéseket, tapasztalataik szerint egyre csökken a veszélyes termékek száma, eredményesek a hatósági intézkedések.

Országosan mintegy hatvan millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a karácsonyi időszak előtt a kereskedőknek, és az üzletek 52 százalékánál találtak problémát, az ünnepeket megelőző ellenőrzések során.

Összesen 454 üzletet vizsgáltak, és a kifogások eredményeként 144 esetben indítottak fogyasztóvédelmi eljárást. Az ellenőrzések középpontjában országosan is a termékbiztonság és a fogyasztók vagyoni védelme állt. Az NFH ellenőrei - a november közepe óta tartó vizsgálataik során - 488 próbavásárlást végezetek és mintegy 13 ezer terméket ellenőriztek az országos ellenőrzés során. Hiányosságot az esetek több mint felénél - 52 százalékánál - tártak fel.
Sz. S.