– Hosszú időbe telt, de elkészült a nagy mű. A kezdeti tervekhez képest változott a film üzenete?
– Egészében nem. Igazából én változtam legkevésbé az eltelt idő alatt. Leginkább a rendszer változott meg, s lettek bizonyos dolgok szabadabbak. A szöveget úgy húztam meg, hogy nem kellett később hozzányúlni. Inkább látásmódom változott, abban a tekintetben, milyen képet viszek a szövegre. Két hangsúlyos szín van ebből a szempontból: a demokráciáról szóló görög szín, hiszen időközben volt időm megtapasztalni, milyen a demokrácia, s kicsit szigorúbban ítéltem, mint eredetileg terveztem. A másik pedig a londoni szín, amelybe idő közben szúrtam bele Lenin, Sztálin és Hitler karakterét. Nem könnyű megismerni őket, hiszen kopaszra vannak borotválni, de Lukács György például pontosan beazonosítható.
– Már elkészült részekhez visszatért, hogy módosítson rajtuk?
– Nem, mert nem volt rá pénz, de ha lett volna lehetőségem, akkor sem tettem volna. Csupán bizonyos technikai trükköket sajnálok, amelyeket régi animációs technikával kellett kiviteleznem. Szerettem volna azokat korszerűbben megoldani.
Volt azonban lényegi változás a televíziós sorozathoz képest. Más a történet vége. Nem úgy végződik, ahogy Madách megírta, s nem is úgy, ahogyan eredetileg képzeltem. Amikor Isten elmondja azt az obligát mondatot, Ádám fülében visszhangzik az, ami a paradicsomi színben már Lucifer szájából elhangzott a küzdésről („Küzdést kívánok, diszharmóniát…”). A másik változás az, amire az űr színben ébrednek, miszerint a cél a halál, az élet küzdelem, s az ember célja a küzdés maga. Pontosabban, nincs értelme célba érni, mert az embernek már nincs dolga. A küzdés elhangzott Lucifer és Ádám szájából is, így a megszólalások találkoznak. Ahogy Isten legyintve mondja: küzdj, és bízva bízzál, az cinikusan hangzik. Ádám mindent tud, látta a jövőt, miben bízzon még? Az, hogy mégis pozitívan reagál erre a kijelentésre, fontos. Magyarország nincs túl jó helyzetben, így ez az üzenet akár aktuálisan is értelmezhető. Össze kell szednünk magunkat, mert más nem fog helyettünk tenni semmit.
– Eredeti elképzelése szerint hogyan ért volna véget a történet?
– Ismétlés. Ádám kezébe temeti arcát, sír, s azt mondja, amit a londoni szín végén is. Ismétlésnek tűnik, de itt más jelentéssel, súllyal bír. Arra jutottam, hogy a nézők közel másfél óra után nem biztos, hogy visszaemlékeznek.
– Az élet célja a küzdés maga. Ön most egy hosszú időszak után, célba ért…
– Mindenki sajnál most, hogy 28 év után elkészült a film, hogy vajon mit fogok most csinálni. Nincs gond, vannak terveim. Rövidfilm, művészi animációban. Számítógépes technikával készül, a felvételt tekintve. Ceruzarajz-film lesz, a történet azonban maradjon meglepetés.
– 28 év nem kis idő, kiteljesedett a film?
– Elkészült. Összességében nem vagyok boldogtalan miatta. Az alkotó folyamatban voltak gonosz gondolataim, s kritikákat is kaptam, hogy az animáció korlátozott kivitelezésű, itt-ott szaggatott a mozgás, de ez indokolt. A kényszer, a pénzhiány stílust szül. Ha szabad a pálya, parttalanná válik minden. A római szín a költséghatékonyságtól lett stílusos. Tudtam, hogy szobrokkal fogok dolgozni, de azok tudvalevő, hogy nem mozognak, csak törnek, ezért papír kivágásos technikát alkalmaztam, ami markáns stílust adott neki.
Vannak azonban olyan történetek, amik Madáchnál nem szerepelnek. Amikor például a magyar delegáció Kínában járt a forradalom kezdetén, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke, Kuo Mo-Zso egyszer csak felpattan, s hajkurászni kezd egy legyet. Elkapja, majd egy skatulyába teszi, ahol több légy teteme van már. A kérdő arcokra pedig így felel: Mao elvtárs mondta, minden legyet el kell fogni. Ez a történet szerepet kapott a falanszter színben.
– Az ehhez hasonló történeteket ki kell várni, meg kell találni. A kutatómunka hozzájárult ahhoz, hogy ilyen sokáig készült a film?
– Leginkább a pénzhiány járult hozzá. Szerettem volna, ha mihamarabb elkészül. Az 1996-os Budapesti Expóban tervezett volt a bemutató. Optimista gondolat volt ez részemről. Ha minden anyagi forrás birtokomban lett volna, négy év alatt elkészül a film. Ezek a lehetőségek azonban nem voltak adottak. A pénzhiánynak azonban voltak pozitívumai is: a londoni szín például nem lenne ilyen hatásos, ha néhány dolgot le kellett volna nyelnem.
– Megbecsülhető az összeg, ami szükséges a másfélórás animációs film elkészítéséhez?
– Találgatni lehet csupán, hisz’ a forint sokat változott. Valamivel 600 millió forint felett lehet a végösszeg.
– Az animáció fejlődésének különböző állomásai végigkövethetők Az ember tragédiájában...
– Sokféle. Mindig igyekeztem az aktuális kor legfejlettebb technikájával dolgozni, másképp el sem tudom képzelni. Az, hogy másfélék a színek, szükséges. Az őskortól kezdve, az Istennel való találkozásig, a francia forradalom, Egyiptom, mind más ábrázolást igényel. Első perctől szándékolt a sokféleség. Természetesen a folyamatosan változó technika érzékelhető.
– A technikai fejlődés pozitív hatással van az animációra?
– Ezt a műfajt sosem vették komolyan. Nem tudom, mi lesz a jövője, a művészetnek általában nem jósolok nagy jövőt. A világ válságban van, s a hagyományos kulturális értékek lebomlóban vannak. Az informatikai forradalom alapvetően megrázta a világot, nem csupán a művészetet. Az animáció, mint alkalmazott irányzat játszhat fontos szerepet. A populárisabb vonal azonban egyszer kifárad.
Kiss Judit
Fotó: Mocsári L.
– Egészében nem. Igazából én változtam legkevésbé az eltelt idő alatt. Leginkább a rendszer változott meg, s lettek bizonyos dolgok szabadabbak. A szöveget úgy húztam meg, hogy nem kellett később hozzányúlni. Inkább látásmódom változott, abban a tekintetben, milyen képet viszek a szövegre. Két hangsúlyos szín van ebből a szempontból: a demokráciáról szóló görög szín, hiszen időközben volt időm megtapasztalni, milyen a demokrácia, s kicsit szigorúbban ítéltem, mint eredetileg terveztem. A másik pedig a londoni szín, amelybe idő közben szúrtam bele Lenin, Sztálin és Hitler karakterét. Nem könnyű megismerni őket, hiszen kopaszra vannak borotválni, de Lukács György például pontosan beazonosítható.
– Már elkészült részekhez visszatért, hogy módosítson rajtuk?
– Nem, mert nem volt rá pénz, de ha lett volna lehetőségem, akkor sem tettem volna. Csupán bizonyos technikai trükköket sajnálok, amelyeket régi animációs technikával kellett kiviteleznem. Szerettem volna azokat korszerűbben megoldani.
Volt azonban lényegi változás a televíziós sorozathoz képest. Más a történet vége. Nem úgy végződik, ahogy Madách megírta, s nem is úgy, ahogyan eredetileg képzeltem. Amikor Isten elmondja azt az obligát mondatot, Ádám fülében visszhangzik az, ami a paradicsomi színben már Lucifer szájából elhangzott a küzdésről („Küzdést kívánok, diszharmóniát…”). A másik változás az, amire az űr színben ébrednek, miszerint a cél a halál, az élet küzdelem, s az ember célja a küzdés maga. Pontosabban, nincs értelme célba érni, mert az embernek már nincs dolga. A küzdés elhangzott Lucifer és Ádám szájából is, így a megszólalások találkoznak. Ahogy Isten legyintve mondja: küzdj, és bízva bízzál, az cinikusan hangzik. Ádám mindent tud, látta a jövőt, miben bízzon még? Az, hogy mégis pozitívan reagál erre a kijelentésre, fontos. Magyarország nincs túl jó helyzetben, így ez az üzenet akár aktuálisan is értelmezhető. Össze kell szednünk magunkat, mert más nem fog helyettünk tenni semmit.
– Eredeti elképzelése szerint hogyan ért volna véget a történet?
– Ismétlés. Ádám kezébe temeti arcát, sír, s azt mondja, amit a londoni szín végén is. Ismétlésnek tűnik, de itt más jelentéssel, súllyal bír. Arra jutottam, hogy a nézők közel másfél óra után nem biztos, hogy visszaemlékeznek.
– Az élet célja a küzdés maga. Ön most egy hosszú időszak után, célba ért…
– Mindenki sajnál most, hogy 28 év után elkészült a film, hogy vajon mit fogok most csinálni. Nincs gond, vannak terveim. Rövidfilm, művészi animációban. Számítógépes technikával készül, a felvételt tekintve. Ceruzarajz-film lesz, a történet azonban maradjon meglepetés.
– 28 év nem kis idő, kiteljesedett a film?
– Elkészült. Összességében nem vagyok boldogtalan miatta. Az alkotó folyamatban voltak gonosz gondolataim, s kritikákat is kaptam, hogy az animáció korlátozott kivitelezésű, itt-ott szaggatott a mozgás, de ez indokolt. A kényszer, a pénzhiány stílust szül. Ha szabad a pálya, parttalanná válik minden. A római szín a költséghatékonyságtól lett stílusos. Tudtam, hogy szobrokkal fogok dolgozni, de azok tudvalevő, hogy nem mozognak, csak törnek, ezért papír kivágásos technikát alkalmaztam, ami markáns stílust adott neki.
Vannak azonban olyan történetek, amik Madáchnál nem szerepelnek. Amikor például a magyar delegáció Kínában járt a forradalom kezdetén, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke, Kuo Mo-Zso egyszer csak felpattan, s hajkurászni kezd egy legyet. Elkapja, majd egy skatulyába teszi, ahol több légy teteme van már. A kérdő arcokra pedig így felel: Mao elvtárs mondta, minden legyet el kell fogni. Ez a történet szerepet kapott a falanszter színben.
– Az ehhez hasonló történeteket ki kell várni, meg kell találni. A kutatómunka hozzájárult ahhoz, hogy ilyen sokáig készült a film?
– Leginkább a pénzhiány járult hozzá. Szerettem volna, ha mihamarabb elkészül. Az 1996-os Budapesti Expóban tervezett volt a bemutató. Optimista gondolat volt ez részemről. Ha minden anyagi forrás birtokomban lett volna, négy év alatt elkészül a film. Ezek a lehetőségek azonban nem voltak adottak. A pénzhiánynak azonban voltak pozitívumai is: a londoni szín például nem lenne ilyen hatásos, ha néhány dolgot le kellett volna nyelnem.
– Megbecsülhető az összeg, ami szükséges a másfélórás animációs film elkészítéséhez?
– Találgatni lehet csupán, hisz’ a forint sokat változott. Valamivel 600 millió forint felett lehet a végösszeg.
– Az animáció fejlődésének különböző állomásai végigkövethetők Az ember tragédiájában...
– Sokféle. Mindig igyekeztem az aktuális kor legfejlettebb technikájával dolgozni, másképp el sem tudom képzelni. Az, hogy másfélék a színek, szükséges. Az őskortól kezdve, az Istennel való találkozásig, a francia forradalom, Egyiptom, mind más ábrázolást igényel. Első perctől szándékolt a sokféleség. Természetesen a folyamatosan változó technika érzékelhető.
– A technikai fejlődés pozitív hatással van az animációra?
– Ezt a műfajt sosem vették komolyan. Nem tudom, mi lesz a jövője, a művészetnek általában nem jósolok nagy jövőt. A világ válságban van, s a hagyományos kulturális értékek lebomlóban vannak. Az informatikai forradalom alapvetően megrázta a világot, nem csupán a művészetet. Az animáció, mint alkalmazott irányzat játszhat fontos szerepet. A populárisabb vonal azonban egyszer kifárad.
Kiss Judit
Fotó: Mocsári L.