A Lomnici-ügy mellett - mint ismert, az Duna Tévé híradójában kimontírozták Lomnici Zoltán korábbi főbírót - Papp Dániel legelső hamisításáról számol be részletesebben a német adó.
A Fidesz-kormányt keményen kritizáló Daniel Cohn-Bendittel szemben - az amúgy eddig sehol sem igazolt - pedofília vádját vette elő még az év elején. Papp Dániel pedig úgy vágta össze a zöldpolitikus egyik budapesti sajtótájékoztatóját, mintha Cohn-Bendit a pedofíliára vonatkozó kérdés után elhagyta volna a termet. Holott az Európai Parlament zöldpárti frakcióvezetője részletesen, nyugodt hangon adott választ Papp kérdéseire, s csak aztán - a kérdés elhangzása után legalább fél órával - fejezte csak be a sajtótájékoztatót. Papp a hamisítás után mégis előléptetésben részesült, és a mostani Lomnici-ügy után is csak az egyik posztjáról kellett lemondania, mondja az ARD tudósítója.
Amikor az ARD az MTV székháza előtt akart forgatni, a közszolgálati média részéről megjelent egy alkalmazott - anélkül, hogy bemutatkozott volna -, és rendőrrel fenyegetőzött. Végül ki is hívta a rendőröket - ám azok nem jártak el a munkájukat végző német forgatócsoport ellen.