Ugrás a tartalomra

Vásáry André énekelt a Kossuth utcai református templomban

Létrehozva
Preview Image

Szabó Sándor, a belvárosi református gyülekezet vezető-lelkipásztora a minap.hu-nak elmondta, az egyik presbiter közvetítésével sikerült megszervezni a nem mindennapi koncertet, a szakrális helyszínen.
– Vásáry André egy új arcát szeretné megmutatni a közönségnek, úgy érzi az egyházi közeg közelebb áll hozzá, mint az amelyikben eddig mozgott, így került sor a miskolci Kossuth utcai református templomban is a koncertjére – hangsúlyozta Szabó Sándor. 

vasari-andre-111225ml_03.jpg

Az ismert férfi szoprán koncertjén jólismert karácsonyi énekek csendültek fel. Szabó Sándor külön örömét fejezte ki amiatt, hogy Vásáry andré koncertjével egy új közönséget is bevitt a templomba, így ugyanis ezek az emberek is hallhatták az evangéliumi üzenetet, melyet a koncert előtt olvastak fel, a nemrég megújult belvárosi református templomban.

Tajthy Á.

Fotó: Mocsári L.