A Hősök tere egy generáció kedvelt közösségi tere, ezért december 31-én nevet változtat, s Diáksziget névre keresztelve várja a bulizni vágyókat.
Kákóczki András, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta: nem diszkriminatív jelleggel helyezték idén előtérbe ezt a korosztályt.
– Szilveszter estéjén a fiatalok nagyobb számmal mozdulnak ki otthonról, hogy baráti körben ünnepeljék meg az év utolsó estéjét, ezért nekik szeretnénk egy nívósabb programmal kedvezni, kedvelt helyükön, a Hősök terén – hangsúlyozta az osztályvezető.
A felnőttekről sem feledkezik meg természetesen a város, számukra január 1-jén délután 4 órától, a Szent István téren rendeznek újévi ünnepséget, ahol a Miskolc Dixieland Band ad koncertet. Újévi köszöntőt mond negyed 5-kor Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. A forró tea és a forralt bor mellé ajándék lencsefőzeléket kínál a Castrum Boldua étterem.
Programajánló
Kiss J.