Ugrás a tartalomra

„Türelmet tanultam a gyerekektől”

Létrehozva
Karácsony idején sokan jönnek a GYEK-be, adományokat hoznak a gyerekeknek. Van azonban, aki most megy el – ő sokat adott, de sokat is kapott itt: Klimonné Tompos Ágnes vezető főnővér karácsony után nyugdíjba vonul.
A Velkey László Gyermek-egészségügyi Központ vezető főnővére 1971 óta dolgozik az egészségügyben, gyerekkel. Sosem akart más csinálni.
– Védőnő és óvónő is szerettem volna lenni, habár utóbbihoz nem volt hangom. Azt azonban mindig tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Hét testvérem van, így nagyon izgalmas gyermekkorom volt, mindig szerettem, s még ma is szeretem a gyerekek társaságát. Még ma is járok fel az osztályra – hangsúlyozza a főnővér, aki szerint szakmájában az egyik legfontosabb tulajdonság az alkalmazkodóképesség, s a türelem, amit a gyerekektől tanult.

koztunkelnover_ja.jpg
Klimonné Tompos Ágnes a gyakorlat közben szerette meg igazán munkáját. Kezdetben csecsemő- és gyermekápoló volt, majd intenzívterápiás szakasszisztensként dolgozott, ezt az aneszteziológus asszisztensség követte, végül nővér, majd pedig több mint kétszáz nővér főnöke lett, s megszámlálhatatlan gyerekkel foglalkozott munkája során. Mégis vannak, akikre a mai napig is emlékszik.

– Volt egy hathónapos kislány, aki légúti szűkülettel volt az intenzíven. Újra is kellett éleszteni, Orsinak hívják. Mindig vele voltam, több mint fél évig volt nálunk, én voltam a második édesanyja. Mikor viziteltem, akkor is ott volt velem. Õ nagyon közel állt hozzám, máig sokszor bejön hozzám, pedig már van egy kamasz fia is – emlékszik vissza a főnővér. 

Kiss J. – Miskolci Napló
fotó: Juhász Á.