Van aki azzal spórol, hogy a három nappal ezelőtt még méregdrága műfenyőt veszik meg korábbi árának töredékéért – a karácsony előtt még tizenötezer forintba kerülő árut néhol most mindössze négyezerért elvihető. A legtöbb vevő azonban nem ennyire tudatos, az általunk megkérdezett vásárlókat nem az akció csalogatta ebbe az üzletbe se.
Pedig majd’ minden üzletben vannak leárazott termékek. Egyes boltokban szinte mindent leértékeltek, máshol csak bizonyos termékeket lehet olcsóbban kapni, és van, ahol vásárláshoz kötik a további kedvezményeket. A legnagyobb akciók természetesen a szezonális termékeknél vannak. Egyes ruházati és sportcikkeknél nem ritka az 50-70 százalékos leértékelés sem. Szinte nincs olyan ruházati- és cipőbolt, ahol ne lennének árengedmények. A Az ünnepek után az üzletek próbálnak megszabadulni a megmarad készlettől, akár úgy is, hogy olcsóbban adják.
Sok európai országban szigorú szabályai vannak, mikortól indulhat a kiárusítási szezon és mennyit engedhetnek az árból a kereskedők, de itthon nincsenek ilyen megkötések. Az egyetlen szabály, hogy a meghirdetett termékből nem lehet annyira kevés, hogy órák alatt elfogyjon. A következő nagy leértékelési hullám egyébként január első hetétől várható.
Kiss A.