Ugrás a tartalomra

MTVA kirúgások: az MSZP szerint elfogadhatatlan, az LMP kiáll a dolgozók mellett

Létrehozva
Az MSZP számára elfogadhatatlan, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) azonnali hatállyal felmondott két, a Magyar Televízió óbudai székháza előtt éhségsztrájkoló szakszervezeti vezetőnek. Az LMP közleményben tudatta, kiáll a kedden elbocsátott éhségsztrájkolók mellett, és bíznak abban, hogy a két szakszervezeti vezető, Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka a munkaügyi bíróságon meg tudja védeni majd igazát.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a felmondás ténye mellett számukra annak módja is elfogadhatatlan, mert a véleménynyilvánítás szabadsága egy demokratikus jogállamban minden állampolgárt meg kell, hogy illessen.
    
A pártelnök hozzátette, hogy ugyanilyen elidegeníthetetlen joga minden magyar állampolgárnak a munkaviszonyában beállt változásokkal kapcsolatos korrekt munkáltatói tájékoztatás, "amit jelen esetben az MTVA nyilvánvalóan és jóvátehetetlenül elmulasztott".
    
Úgy fogalmazott: "a tisztességes közmédiáért sztrájkolók kirúgásával a kormány újabb kést döfött az ezer sebből vérző Magyar Köztársaságba. Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka erőszakos eltávolítása azonban szimbolikus: felmondólevelük nem az ő, hanem vezetőik és kinevezőik alkalmatlanságának bizonyítéka" - írta Mesterházy Attila.
    
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatóhelyettese, Gazsó L. Ferenc és az MTVA szóvivője, Cserháti Ágnes Böröcz István vezérigazgató megbízásából "kötetlen megbeszélésre" hívták az LMP delegációját, de Schiffer András, a párt frakcióvezetője azzal hárította el a meghívást, hogy ők az éhségsztrájkot folytatókhoz jöttek látogatóba.
    
Karácsony Gergely, az LMP országgyűlési képviselője a közmédia székháza előtt kedden arról beszélt, hogy az LMP politikusai is a sajtóból értesültek arról, hogy az éhségsztrájkot folytató két szakszervezeti vezetőt rendkívüli felmondással el akarják távolítani a közszolgálati médiaszolgáltatási alap kötelékéből.
    
Az LMP azt gondolja, hogy ez egy "sunyi döntés" az alap részéről, amit ahelyett hoztak meg, hogy a megfelelő konzekvenciát levonták volna, és inkább azokat a vezetőket távolították volna el a most elbocsátottak munkavállalók helyett, akik "galádságra" kényszerítették a kollégáikat - hangsúlyozta Karácsony Gergely, jelezve: véleményük szerint maga az eljárás nem is volt jogszerű.     Mint fogalmazott, pártja bízik abban, hogy az éhségsztrájk eredményes lesz, s a közszolgálati televíziónál dolgozó, a "manipulációt megkövetelő vezetőket" el fogják bocsátani.
    
Nagy Navarro Balázs, a TFSZ alelnöke azt mondta, az éhségsztrájk folytatódik. Addig nem mennek el a köztévé épülete elől, amíg a "hírhamisítók nem távoznak" - tette hozzá. Megjegyezte továbbá, hogy a jelen törvények szerint a gyülekezési jogukkal élők "nem oszlathatók fel", de ha ez mégis megtörténne, szimpatizánsait arra kérte, hogy semmiféle erőszakot ne tanúsítsanak, s csak a véleményüket hangoztassák, de azt is csak a megfelelő hangnemben.
    
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese Nagy Navarró Balázsnak azt mondta, a Magyar Televízióban nem dolgoznak hamisítók. Provokatív kijelentésekre pedig nem kíván reagálni - tett hozzá.
    
Gazsó L. Ferenc és Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője azért keresték fel az LMP helyszínre érkező képviselőit, hogy  Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója megbízásából "kötetlen megbeszélésre" hívják a küldöttséget.
    
Cserháti Ágnes az MTI-nek elmondta: ezt annak érdekében tartották szükségesnek, hogy az MTVA vezetése hivatalos tájékoztatást adhasson a megjelent országgyűlési képviselőknek a demonstráció fejleményeiről.
    
Schiffer András a meghívást azzal hárította el, hogy ők az éhségsztrájkot folytatókhoz jöttek látogatóba.
    
Időközben a helyszínen összegyűltek között megjelent Demszky Gábor, Budapest volt szabad demokrata főpolgármestere is.
    
A történtek után az MTVA közleményt adott ki, amelyben azt írták: "a törvényesség oldalán álló MTVA vezérigazgatója ajtaja továbbra is nyitva áll mindazon honatyák előtt, akik kíváncsiak a tényekre".

Az MTVA azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással megszüntette kedden Nagy Balázs Péter (Nagy Navarro Balázs) és Szávuly Aranka munkaviszonyát, mert álláspontja szerint az érintettek "több mint két hete tartó demonstrációjuk során folyamatosan provokálják a munkáltatót. Tudatosan jogszabályellenes magatartásukkal, tevékenységükkel megsértették a Médiatörvény és a Munka Törvénykönyve vonatkozó szabályait, politikai szerepvállalásukkal pedig semmibe vették a Közszolgálati Kódex előírását, mely szerint politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak" - tette hozzá az MTVA.

MTI