A balesetek napokra elosztva:
December 23.: 1 súlyos, 1 könnyű, 7 anyagi káros,
December 24.: 1 súlyos, 5 anyagi káros,
December 25.: 1 könnyű, 2 anyagi káros
December 26: 4 anyagi káros
December 23-án egy 38 éves berentei férfi Sajóvámos irányából Szirmabesenyő felé vezette járművét a reggeli órákban. Haladása során nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően megválasztotta meg a járműve sebességét, melynek során a jobbra ívelésű útkanyarulatban átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalra, átlépte az út képzeletbeli felezővonalát és összeütközött a vele szemben lépésben közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője súlyos sérüléseket
szenvedett.
December 24-én a kora délutáni órákban Miskolcon a Szentpéteri kapui útszakaszon vezette Opel személygépkocsiját egy 24 éves sajópálfalai fiatalember. A belső forgalmi sávban a belváros irányába haladt járművével, melynek során nem tartott megfelelő követési
távolságot az előtte közlekedő mögött. Az elöl haladó jármű vezetőjének fékezését tapasztalva az Opel sofőrje a nedves felületű aszfalt burkolatú úton nem tudott megállni, az ütközés elkerülése érdekében pedig jobbra irányította járművét. Az autóval a sofőr felhajtott a kiemelt szegélyre majd a füves területen, illetve a lebetonozott gépkocsi beállón a járművel elsodort egy gyalogosan közlekedő asszonyt. A baleset következtében az 51 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett.
minap.hu