Mint arról már beszámoltunk, áram nélkül maradtak a Diósgyőri Ipari Parkban (DIP) működő vállalkozások, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. ugyanis keddtől, jelentős fizetési hátralék miatt felfüggesztette a szolgáltatást.

Információink szerint, összességében mintegy 54 millió forintos hátralékról van szó. Az Émász egy elosztóhelyre továbbítja az áramot a DIP-ben, innen jut el az ipari parkban működő vállalkozásokhoz. A szolgáltatónak így nincs lehetősége külön-külön szankcionálni a nem fizető cégeket, csak egységesen tudja szüneteltetni a szolgáltatást az ipari parkban. Így viszont azok a vállalkozások is "bűnhődnek", amelyek tisztességesen fizették az áramszámlát.

Ottjártunkkor, szerdán délután még vigasztalan szürkeség borította az amúgy sem valami szívderítő gyárterületet - az itt-ott pislákoló szükségvilágítást egy üzembe állított generátor biztosította. A meghirdetett tájékoztatóra gyülekező cégtulajdonosok sem voltak túl jókedvűek, noha az a hír járta körükben, hogy az Émász végül megkapta a kért bankgaranciát, így sikerült megállapodni, újra lesz áram a DIP-ben.

Ezt erősítette meg később - igaz, konkrétumok nélkül - Lech Zaciera is, aki az ipari parkot működtető Digép Ipari Park Kft. részéről vezette a tárgyalásokat az áramszolgáltatóval. Mint mondta, "korrekt és úriemberekhez illő" megállapodás született, melynek következtében bármelyik percben visszaállhat az áramszolgáltatás. (Ez ottlétünk idején nem következett be, úgyhogy végül már szinte vaksötétben zajlott az egyre inkább cégvezetői fórummá alakuló tájékoztató)

Hogy a háttérben komoly indulatok vannak, arra már Lech Zaciera néhány megjegyzéséből következtetni lehetett, bizonyos "hátbatámadásokról, gyalázkodó SMS-ekről". A cégvezetők nehezményezték, hogy még mindig nem tudják, mi lesz jövőre, milyen feltételek mellett, mennyiért juthatnak majd hozzá az áramhoz. Lech Zaciera úgy nyilatkozott, a szolgáltatói szerződések 2011. december 31-ig érvényesek, ezt követően külön-külön új szolgáltatói szerződéseket kell majd kötni azokkal a cégekkel, amelyek továbbra is a DIP területén kívánnak működni, szolgáltatást igénybe venni.

Az igazgatósági megbízott nem kívánta nevesíteni és számszerűsíteni azokat a vállalkozásokat, akiknek a hátralékai miatt felfüggesztették az áramszolgáltatást: mint mondta, ezek kapnak bizonyos türelmi időt tartozásuk megfizetésére, ennek lejárta után azonban sokkal komolyabb szankciókra számíthatnak a hátralékosok, mint korábban. Lech Zaciera szerint a korábbi felszámolótól örökölt szolgáltatói szerződésekkel éppen az volt a baj, hogy hagyta felgyűlni a tartozásokat, hosszú ideig semmilyen szankciókat nem alkalmaztak az adósokkal szemben.
Tompa Sándor (MSZP) képviselő, aki a DIP megalakulásakor annak felügyelőbizottságát vezette, úgy nyilatkozott: a gyárterületek infrastruktúrái úgy, és akkor lettek kialakítva - nem csupán Miskolcon, hanem máshol is - amikor ezek még egy vállalatként, egységes irányítás alatt működtek. Amikor a területek több céget magukban foglaló, ipari parkokká alakultak, nyilván változott a helyzet, hiszen az érintett cégek piaci érdekei esetenként keresztezhetik egymást - bár annak idején az volt a kiindulópont, Diósgyőrben is, hogy a vállalkozások képesek lesznek a korrekt együttműködésre, hiszen ez közös érdekük. Tompa Sándor szerint hosszabb távon az jelenthetné az igazi megoldást, ha a pályázati lehetőségek felhasználásával, az energetikai, infrastrukturális korszerűsítések keretében, önálló kapcsolódási pontokat alakítanának ki az érintett cégek számára az energiafelhasználásban. Így lehetővé válna, hogy külön-külön tegyenek eleget fizetési kötelezettségüknek a szolgáltató felé.
Szepesi S.
Fotó: Mocsári L.