Ugrás a tartalomra

Hálaadó istentiszteletre készülnek a megújult templomban

Létrehozva
A Kossuth utcai református templomban különös aktualitása lesz az idei, év végi hálaadó istentiszteletnek, hiszen a hívek egy kívül-belül megújult, megszépült templomban mondhatnak köszönetet az Úrnak. December második felében elkészültek az új elektromos, riasztó és tűzjelző berendezések is, a padozatra pedig új, egyedi jellegű szőnyeg kerül.
kakas_templom_110914_ja.jpgSzabó Sándor lelkész tájékoztatása szerint a Németországban rekonstruált, megújított orgona beszerelésén december 18-ig dolgoztak a német mesterek, akkor hazautaztak. Február közepe táján térnek vissza, ekkor illesztik a helyére a mintegy 1000 orgonasípot, ami a munkálatok befejező fázisát jelenti. A belső munkákat januárban a fűtési rendszer teljes korszerűsítésével folytatják majd.

A templom hatalmas, mintegy 5000 légköbméteres belső terét több tízmilliós költséggel újították fel. Kijavították, újrafestették a falakat, kicserélték az elektromos fali vezetékeket. Visszaállították a templom hajójának eredeti állapotát is, amelynek mintegy ötödét az 1960-as években leválasztották. Fejlesztik a hangosítást, a biztonsági berendezést, és webkamerás rendszert is kialakítanak. Szabó Sándor elmondása szerint nagyon jelentős, kiemelkedő kihívásokkal teli év volt ez gyülekezetük életében, hála illeti az Urat, s azokat a jó szándékú segítőket, adakozókat is, akik közreműködésének köszönhetően helyt tudtak állni, s év végén egy megszépült templomban hirdethetik az Úr igéjét.

Sz. S.