Ugrás a tartalomra

Karakas Újpestet választotta

Létrehozva
Az Újpesti Torna Egylet honlapján a közeli napokban döbbenetes hír látott napvilágot. Az információ meglehetősen szűkszavú, arról tájékoztatja a judo, illetve a sport iránt érdeklődőket, hogy Karakas Hedvig a lila-fehér egyesülethez igazolt, és januártól a Megyeri útiaknak szállítja majd az eredményeket.
karakas_hedvig_eubajnok.jpgA miskolciakat azért kólinthatta fejbe a hír, mert Karakas gyakorlatilag biztos olimpiai résztvevőnek számít. Kizárólag sérülés, vagy betegség foszthatja meg a londoni játékokon való részvételtől, ilyesmire azonban ne is gondoljunk, hiszen minden magyar sportrajongónak az számít, hogyan szerepel, mit ér el az olimpián? Természetesen az MVSC háza táján meglehetősen nagy a letargia, ugyanis a zöld-fehéreknél is úgy kalkuláltak Karakassal, mint biztos olimpikonnal.

Ugorjunk egy kissé vissza az időben! Annyit mindenképpen célszerű megjegyezni, hogy a Miskolci Vasutas Sport Club égisze alatt 1970-ben kelt életre a cselgáncs szakosztály. Az eltelt 38 év alatt Miskolc egyik legsikeresebb egyéni sportágának bázisa lett. A miskolci judo fénykorának alapjait Braskó Péter rakta le. A vasutas sporttelepen a judo edzőcsarnok kiváló lehetőséget teremtett a magasabb szintű edzésmunkára. Az MVSC szinte ontotta a magyar judo utánpótlás válogatottjait, akik számos érmet hoztak az európai és világversenyekről.

Tóth Mihály, Szobonya László, Varga Sándor, Fürjész István, Hoffman Imre, Hajtós Bertalan, Balog Győző, Pusztai István, Illyés Miklós, Király Anita, Kunyik Zsolt, aztán később Gáspár Eszter, Kosztolánczy György, no és persze Karakas Hedvig szállították a nemzetközi porondról az eredményeket.

Most pedig itt van ez a hír az Újpesti Torna Egylet honlapjáról: „Judo szakosztályunkhoz igazolt az egyik legeredményesebb női cselgáncsozó, aki reményeink szerint már a 2012-es Londoni Olimpián is sok örömet szerezhet szurkolóinknak”.

Mit lehet erre mondani? Valóban borzalmas érzés olvasni a sorokat. A történtektől Illyés Miklós, az MVSC elnöke a következőket mondta:

- Nincs semmiféle szenzáció, egész egyszerűen arról van szó, hogy az alapításának 100. évfordulóját a közelmúltban ünneplő egyesületünk súlyos anyagi gondokkal küzd. A történtek teljes megértéséhez tartozik még, hogy az országos szövetség az elkövetkezendő hónapokban nem finanszírozza Karakas olimpiai kvalifikációs versenyeken való részvételének a költségeit. Ez a szigorítás azért lépett életbe, mert Hédi elmaradt azoktól a követelményektől, amelyeket szerződésben vállalt. Tény: meglehetősen sokat volt sérült, ez is közrejátszott, hogy nem tudta teljesíteni a célkitűzéseket. Az MVSC képtelen előteremteni azt az összeget, amelyre a versenyeztetéséhez szükség lenne, így edzőjével, Kovács Gáborral úgy döntöttek, hogy Újpestre igazolnak.

Illyés meglehetősen rezignáltan értékelte a történteket. A klub első emberének az fáj a legjobban, hogy az MVSC biztos olimpiai résztvevőt veszített, mindössze nyolc hónappal a játékok megkezdése előtt! Nincs mese, a pénz világában aligha lehet érzelmekre hagyatkozni. Karakas egyébként szolnoki, és 2007 óta sportolt az MVSC színeiben. A felek kölcsönös megegyezéssel váltak el, de az átigazolási petárda mégis nagyot szólt. Így (ha Karakas helytáll Londonban) az Újpest fölözi majd le a sikert.

A sportág miskolci barátai pedig immáron azért szoríthatnak, hogy az MVSC másik üdvöskéje, az olimpiai kiküldetésre pályázó Gáspár Eszter sikerrel veszi az előtte álló akadályokat, és kiharcolja a részvételt!

D. L.