Ugrás a tartalomra

Nevelőjüket ütötték le autójáért a gyermekotthon lakói

Létrehozva
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, nyomozást rendelt el egy bócsai gyermekotthon vezetője által tett feljelentés alapján ismeretlen tettesek ellen, akik szerdán este az intézet bócsai ingatlanánál egy 45 éves ott dolgozó intézeti férfi nevelőt leütöttek, majd ezt követően a gépkocsiját ellopták.
Az elrendelt nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy fiatalkorú 17 éves és egy gyermekkorú 13 éves fiú, a gyermekotthon neveltjei gyanúsíthatóak, akik nevelőjüket egy vaslapáttal hátulról leütötték, majd a már fekvő sértettet többször fejbe rúgták. A nevelőtől a megverése után elvették a tanya mellett parkoló személygépkocsijának az indítókulcsát, amivel ezután elszöktek a helyszínről. Az autót üres üzemanyag tartállyal az M5-s autópálya Budapest felé vezető szakaszánál a főváros közelében találták meg. A két fiatalt a BRFK járőrei fogták el Budapesten.

A bántalmazott nevelő 8 napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes koponyacsonttörést szenvedett. A fiatalkorú 17 éves férfit, életveszélyt okozó testi sértés bűncselekmény, valamint jármű önkényes elvételének gyanúja miatt számoltatták el gyanúsítottként, majd intézkedtek az őrizetbe vételéről. A gyermekkorú esetében, tekintettel a büntethetőséget kizáró ok fennálltára, a 13 éves fiút meghallgatták, majd az illetékes gyámhivatal részére átadták.