Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője egy héttel ezelőtt nyílt levelet tett közzé, melyben arra kívánt választ kapni: mi az oka, hogy a fűtőmű a korábbi ígéretek ellenére füstöt bocsát ki. A kérdés tisztázására invitálta a helyszínre a politikusokat és a sajtó képviselőit Méhn Imre, a Bioenergy-Miskolc Kft. ügyvezetője.
Mint kiderült, az üzem által kibocsátott, fehér füst csupán vízgőz, mely a nedves fa elégésekor szabadul fel – ennek pedig télen, hidegben láthatóbb jelei vannak. – Egy hete indult el a próbaüzem, jelenleg a hatóságok által kért adatok, így emisszió- és zajmérés történik, emellett vizsgáljuk a szennyvízkibocsátást is.
Természetesen az eredmények ismeretében okosabbak leszünk, de a lakosságnak nincs félnivalója – hangsúlyozta az ügyvezető. Amint megjönnek az adatok, befejeződik a beruházás, és a jogerős használatba vételi engedélyt is megkapja a társaság.
Méhn Imre hozzátette: előreláthatólag egy hónap múlva lesz üzemkész a fűtőmű, akkorra „állnak be” a berendezések. Jakab Péter elmondta, a nyílt levél azért született meg, mert nem értesültek a próbaüzemről a helyiek. – Mint önkormányzati képviselő adtam hangot a lakosok aggodalmának. Úgy gondolom, nem megfelelő a párbeszéd a két fél között – sürgetett gördülékenyebb kommunikációt a politikus.
Seresné Horváth Zsuzsanna (Fidesz), a választókerület képviselője szerint az előző városvezetés hibázott a kommunikációban, ők azonban már egyeztettek a lakossággal. A politikus bírálta Jakab Péter eljárását.– Feleslegesen kelt pánikot képviselőtársam, nem kellene hergelni az itt lakókat. Amíg nincsenek meg a mérési eredmények, nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket – érvelt Seresné.
Soós P.
Mint kiderült, az üzem által kibocsátott, fehér füst csupán vízgőz, mely a nedves fa elégésekor szabadul fel – ennek pedig télen, hidegben láthatóbb jelei vannak. – Egy hete indult el a próbaüzem, jelenleg a hatóságok által kért adatok, így emisszió- és zajmérés történik, emellett vizsgáljuk a szennyvízkibocsátást is. Természetesen az eredmények ismeretében okosabbak leszünk, de a lakosságnak nincs félnivalója – hangsúlyozta az ügyvezető. Amint megjönnek az adatok, befejeződik a beruházás, és a jogerős használatba vételi engedélyt is megkapja a társaság.