Az együttműködés versenyképessé teheti Miskolcot - az egészségügyi pályázatok terén is - azon településekkel, ahol régóta orvosképzés folyik, egyetemi klinikák működnek. Eddig ugyanis a megyei kórház sok ilyen esetben azért nem pályázhatott, mert nem minősült felsőoktatási intézménynek, az egyetem pedig azért, mert nem rendelkezett kórházi ellátással. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház az országban a második legnagyobb egészségügyi ellátó-hely, igen magas szakmai potenciállal. - Egyetemünkön ugyan nincs orvosképzés, de van felsőfokú, diplomás egészségügyi képzés jelentős kutatási potenciállal. Ha jól szervezzük, a szakértők szerint meg lehet teremteni a lehetőségét egy közös, orvos- és egészségtudományi centrum létrehozásának - mondta el korábban érdeklődésünkre Barkai László, a megyei kórház oktatási és tudományos igazgatóhelyettese, az egyetem egészségügyi karának dékánja. Mint megtudtuk, a miskolci orvos- és egészségtudományi centrum létrehozására vonatkozó koncepció kidolgozása igen hosszú időt vett igénybe, számtalan egyeztetés, véleményezés előzte meg.

Mengyi Roland, a B.-A.-Z. megyei közgyűlés elnöke a megállapodás aláírása előtt kihangsúlyozta: a megyei önkormányzat kiemelten fontos feladatának tekinti az egészségügyi ellátások fejlesztését - annak elérését, hogy az itt élők valóban a legmagasabb szintű ellátásokat kapják. Eddig is sok lépést tettek ennek érdekében, s nagyon fontos állomás a célkitűzések megvalósításában annak az oktatási, egészségügyi, tudományos centrumnak a létrehozása, amelye jelentősen előmozdíthatja a térség egészségügyi képzését.

Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató főorvosa egyebek mellett arról szólt, hogy a centrum megvalósításának gondolata régóta érlelődik - együttműködve jobban ki tudják használni azokat a magas szintű, tudományos és egészségügyi potenciálokat, amelyeket az egyetem és a kórház magáénak tudhat. Csiba Gábor kiemelte, hogy ez is része az intézmény területén zajló csillagpont-beruházásnak, hiszen a csillagpont kifejezés az erőforrások - jelen esetben a tudományos potenciál - koncentrálását is jelenti. A főigazgató-főorvos elsősorban az egészségügyi hiányszakmák képzésében rejlő lehetőségeket emelte ki - ilyen például, mások mellett az orvos-informatikus, vagy orvos-műszerész.
Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, külön aktualitást ad a megállapodásnak, hogy idén tíz éves az egyetemen zajló egészségügyi főiskolai képzés, melynek a területén eddig is nagyon jó együttműködés alakult ki a kórházzal. A rektor reményét fejezte ki, hogy az Orvos Egészségtudományi Centrum létrehozásában rejlő lehetőségek hozzájárulnak majd a megye egészségügyi mutatónak, a lakosság egészségi állapotának javulásához, s arról is szólt, hogy a megállapodás túlmutat a régió határain, debreceni és kassai felsőoktatási intézmények is szerepet játszanak benne. Szepesi S.
Fotó: Juhász Á.