Ugrás a tartalomra

Év végére is maradt az ajándékokból

Létrehozva
Ajándékozással, játékos vetélkedővel és énekekkel idézték fel a nemrég véget ért karácsonyi hangulatot civil fiatalok pénteken a miskolci MSZP székházban. Közel 30 szegény sorsú gyermek örülhetett a játékokkal teli csomagoknak és a műsoroknak.
A Next néven idén szeptember alakult, húsz miskolci fiatalból álló civil társulás összegyűjtött ajándékaival karácsonykor szerette volna meglepni az avasi iskolák rászoruló gyerekeit, azonban a téli szünet miatt erre már nem volt lehetőségük.

– Ekkor kerestek meg a fiatalok, és a segítségemet kérték abban, hogy a Corvin utcai székházunkban adhassák át ajándékaikat a gyerekeknek – mesélte a minap.hu-nak Fodor Zoltán (MSZP) önkormányzati képviselő.

ajandek_fodor_zoltan_111230_ja_6.jpg

A csomagosztás mellett műsorral is készült a Next. Mint Balogh Boglárkától, az egyik alapítótagtól megtudtuk, filmvetítéssel, énekkel, verssel és mesékkel kedveskednek a kicsiknek, a székfoglaló játékba pedig őket is bevonják.

– Megalakulásunk óta igyekszünk minél több helyen segíteni, így lesz ez jövőre is. Minden hónapra tervezünk valamilyen programot, így többek között gyermeknapon várjuk majd a kicsiket műsorokkal – mondta az alapítótag.

Kujan I.
Fotó: Juhász Á.