Ugrás a tartalomra

Évbúcsúztató turizmus

Létrehozva
Alig – alig vannak üres szobák az általunk megkérdezett szálláshelyeken, Miskolcon az év végén. Bár a szállodák nem túl sikeres évet zárnak 2011-ben, az év végén, még a jellemzően nem a turistákra, hanem inkább üzletemberek, konferenciák fogadására szakosodott miskolci hotelek éttermei is megtelnek, sokan választják ezt a módját az óévbúcsúztatásnak.
Egybehangzó vélemény volt Miskolc belvárosában, az idegenforgalmi szempontból frekventált területen található szálláshelyeken is, hogy nagyon nehéz évet hagynak maguk mögött a hotelek, szállodák. Ez alól az előttünk álló hétvége kivétel lehet, hiszen az év végi szabadságolások, illetve a szilveszteri összejövetelek miatt kedvező vendégforgalmi adatok ismertethetőek például az egyik miskolctapolcai hotel esetében is.

– A 2011-es év sajnos visszaesést hozott szállodánknak. Az év vége egy kicsit kedvezőbb, közel teltházas állapotot érünk el a szilveszteri időszakban – mondta Balogh Angéla, a Hotel Kitty managere.

szalloda1.jpg

Miskolc legnagyobb kapacitással rendelkező szállodája a Hotel Palota, a maga 133 szobájával. Itt a kétágyas szobák a legkellendőbbek, ám a kiemelt időszakban, ide tartozik az év végi időszak is, a lakosztályok, családi szobák fogynak el a leghamarabb. A hazai vendégforgalom csökkenése mellett, fellendülés érezhető a szlovák, román, ukrán és lengyel vendégek számában is.

– A karácsonyunk 50 százalék feletti foglaltságot jelezett. A két ünnep közötti időszakban pedig 90 százalékos foglaltsággal működünk – hangsúlyozta Ivacs Lajos, a Hunguest Hotel Palota Lillafüred igazgatója.

A forint – euro árfolyam hatása miatt, főként a már a közös európai valutát használó országokból érkezők számára váltak olcsóbbá a magyar szálláshelyek, ami hozhat forgalomnövekedést is. A belvárosi szálláshelyek esetében így a karácsonyi-szilveszteri időszakban minimális a vendégszám.

szalloda3.jpg

– Üzletemberek és javarészt külföldi üzletemberek a vendégeink, ők december közepe, vége magasságában hazautaznak és csak január közepe, vége táján térnek vissza – emelte ki Mészáros Attila, a Lévay Villa Hotel társtulajdonosa.

Hasonló adatokról számolt be, a szintén Miskolc belvárosában található, hasonló profilú hotel igazgatója, Török Éva is. Elmondása szerint a hétköznapok forgalma nagyobb, mint az ünnepi, év végi időszaké, de maximális kihasználtsággal működnek ilyenkor az éttermek, a nagy társaságban zajló évbúcsúztatók miatt.

A megkérdezett szálláshelyeken egybehangzó vélemény, hogy érezhető a csökkenő kafetéria hatása, kifutóban van az üdülési csekk, így éves szinten az idei vendégforgalom megismétlése már jó eredménynek számítana 2012-ben.

Juhász I.