– Még a római futam előtt neveztük Overdose-t, hiszen a határidő november 9-e volt – nyilatkozta a pannoniaoverdose.hu pénteki híradása szerint Mikóczy Zoltán a versenyló társtulajdonosa, hozzátéve, hogy a dubaji szezon egy 16 állomásból álló versenysorozat, amely január 5-én kezdődik, és március 31-én, a dubaji Világkupa napján fejeződik be.
– Utóbbi a világ legmagasabb díjazású versenynapja, ahol 27 millió dollárt osztanak a futamok győzteseinek és helyezettjeinek. A Dubai World Cup Carnivalra annak 15 éves története során nemhogy Magyarországról, de Kelet-Európából sem jutott még el ló – mondta.
A tulajdonosok Overdose bíztató római formáját látva döntöttek úgy, hogy végigversenyezze a téli szezont. Európában ilyenkor szünetel a galopp, és Hongkongba ugyan meghívták volna, de a szervezők csupán 26 nappal a verseny előtt jelezték, hogy egy 60 napos, Magyarországon kívüli karantén szükséges hozzá, így ez nem sikerült.
– Ascot után most egy másik nagy álom teljesülhet, ám hiába nagy szó erkölcsileg, óriási anyagi ráfordítást is igényel, amit egymagam nem tudtam volna vállalni - mondta Mikóczy Zoltán. - Így Overdose annak köszönhetően utazhat Dubajba, hogy tulajdonostársaim, a Pannónia Életbiztosító, az OTP, a MOL, az Euroinvest és a Közgép biztosítja az út és a több hónapos dubaji tartózkodás költségeit – hangsúlyozta.
A magyar ló eddig kizárólag Európában és mindig utánfutóval utazott a versenyekre.
Overdose november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással negyedik helyen ért célba. A tavaly augusztusig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje, ám 2010-ben vissza tudott térni. Tavaly augusztusban ugyan csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén, majd idei hoppegarteni sikere után a Haydock Parkban is, a Royal Ascoton azonban újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.
MTI