Évek óta folynak a tárgyalások azt illetően, hogy egy újabb amerikai versenyző mutatkozzon be az F1-ben Scott Speed után. A 28 éves Speed 2006 és 2007 között szerepelt a kategóriában a Toro Rosso csapatnál, mellyel összesen 28 versenyhétvégén vett részt. Legutóbb az Európai Nagydíjon állt rajthoz az amerikai.
Most Amerikának két futama (Austin, New Jersey) is lesz a naptárban, még inkább valószínű az, hogy újra lesz az államoknak F1-es versenyzője. Ehhez jelenleg a 20 éves Alexander Rossi állhat a legközelebb, aki idén a 3. helyet szerezte meg a Formula Renault 3.5 Series-ben a Fortec Motorsport versenyzőjeként.
- 2011 egy nagyszerű év volt, telis tele kemény munkával és sok sikerrel – kezdte az amerikai versenyző a Crash.net internetes lapnak. - Most egyértelműen közelebb állunk a Formula-1-hez – tette hozzá Rossi.
- Ha belegondolok, sok embernek lehetek hálás, akik lehetőséget biztosítanak számomra a versenyzésre. Imádom a versenyzést. Ez az én életem - mondta.
Rossi hozzátette, 10 éves kora óta, amikor is először vett részt egy gokartversenyen, a Formula-1-ben akar versenyezni.
Alexander nagyon hálás a támogatóinak, akik bíznak benne és hisz abban, hogy a jövőben az F1-ben folytathatja velük tovább.