Ugrás a tartalomra

Hajnalban is lesz közlekedés Miskolcon

Létrehozva
Szilveszter valamint újév napján a rendezvények miatt is némiképp változik a közlekedés rendje és nem árt figyelni a boltok nyitva tartására sem. Hétfőn már visszazökken minden a rendes kerékvágásba, addig azonban ajánlatos figyelembe venni a változásokat.
– December 31-én és január 1-én is munkaszüneti napi munkarendben fogunk közlekedni. Január 1-én a hajnali időszakban néhány járaton fogunk rásegítő járatokat közlekedtetni az igényeknek megfelelően napközben pedig betét járataink nem fognak közlekedni, a korábbi években mért utazási igények alapján, ezek az 1 A-s a 12-es és a 22-es autóbuszok illetve a 2-es villamos de másodikától már ezek is fognak közlekedni – közölte érdeklődésünkre Braun Csaba, az MVK Zrt. marketing osztályvezetője.
 
A Borsod Volán járatainak közlekedésében a szilveszter okán sem lesz különösebb változás. Csakúgy mint máskor szombaton most is a szabadnap, vasárnap pedig a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napra meghatározott menetrend szerint indítják az autóbuszokat.
 
A MÁV-START Zrt- nél a karácsonyi ünnepek után december 27-től már a megszokott menetrend szerint közlekednek a vonatok. A szilveszteri és az újévi közlekedési rendben nem lép életbe változás, minden nap a meghirdetett menetrend lesz érvényben.
 
December 31-én a boltok általában korábban zárnak, január 1-jén, újév napján minden üzlet zárva tart, kivéve az éjjel-nappali kis boltokat, valamint a kiemelt idegenforgalmi helyek kis elárusító helyeit, amelyek ezen a napon is nyitva lehetnek.

B.G.