Ugrás a tartalomra

Szilveszter: három ház égett le megyénkben

Létrehozva
Három tűzeset történt megyénkben az óév utolsó, illetve az újév első napján – számol be honlapján Miskolc Megyei Jogú Város Hivatásos Tűzoltósága.
December 31-én  késő este egy bőcsi, nagyjából 70 négyzetméteres családi-ház tetőszerkezete gyulladt ki. A lánglovagok három járművel érkeztek a helyszínre, és több vízsugárral kezdték meg a tűzoltást, miközben az épületből egy 23,5 kilós Pb-gáz palackot is kimentettek. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár több százezer forintra rúg.

Január 1-jén Miskolcon két külterületi faház égett le teljesen. Előbb egy 25 négyzetméteres lakó funkciójú, majd órákkal később egy 10 négyzetméteres melléképület porladt el. A mentést minkét esetben nehezítette, hogy a szokásos idő többszörösét vette igénybe a kiérkezés az útviszonyok miatt. Személyi sérülés ezekben, az esetekben sem történt – teszi hozzá a miskolci tűzoltóság.

minap.hu