Ugrás a tartalomra

Két pályázó már biztosan van a színház vezetésére

Létrehozva
December 30-án lejárt a jelentkezési időszak arra a pályázatra, amelyet a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezetői posztjára írtak ki. A határidő lejártakor két pályázat érkezett Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének címezve.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium november 30-án hirdetett pályázatot a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői munkakörének betöltésére. A beadásra 30 napot adtak.

Kákóczki András, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, eddig két pályázat érkezett.
– Két pályázatot kaptunk eddig kézhez, ám ha valaki december 30-án adta postára pályázatát, akkor az a napokban érkezik meg hozzánk. Ezt követően összegezzük majd a beérkezett írásokat, s a soron következő közgyűlés dönt majd arról, ki tölti be a posztot – hangsúlyozta az osztályvezető.

Azt tehát még nem lehet tudni, hányan pályáznak végül a miskolci nemzeti ügyvezetői posztjára, mint ahogyan az sem nyilvános, kik jelentkeztek eddig, de a választás lehetősége már adott, hiszen ketten már jelentkeztek a vezetői munkára.

Kiss J.