Ugrás a tartalomra

Gyengült a forint, a nap folyamán történelmi mélyponton is járt

Létrehozva
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a kedd délutáni és a kora reggelihez képet és nap közben történelmi mélyponton is járt az euróval szemben.
Szerda délután 16:40-kor az eurót 319,77 forinton jegyezték, miután 11 óra körül 320,29 forinton elérte történelmi mélypontját. Kedden délután az euró forintárfolyama 315,45 forint volt, szerdán délelőtt pedig 318,86 forinton állt a kurzus.
A svájci frank szerda délutáni 262,35 forintos árfolyama a forint további gyengülését jelentette a kedd délutáni 258,80 és a szerda délelőtti 261,57 forinthoz képest.

A dollárt 247,82 forinton jegyezték, míg reggel 244,69, kedden délután pedig 241,77 forint volt az árfolyama.

A japán jen 3,2257 forintra erősödött a kedd délutáni 3,1536 és a szerda délelőtti 3,1909 forintos árfolyamhoz képest.

Devizapiaci kereskedők az MTI kérdésére elmondták, hogy a szerdán napvilágra került hírek nem kedveztek a magyar fizetőeszköznek, miközben a nemzetközi hangulat sem nevezhető kedvezőnek. A csütörtöki állampapír aukciót törölték, és nem tett jót a forintnak az a korábbi, később korrigált nyilatkozat Pleschinger Gyulától, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárától, ami azt sugallta, hogy az IMF megállapodás nélkül is "megvagyunk" - mondták a kereskedők. Úgy vélték, ha létrejön az IMF-EU megállapodás, akkor lehet nagyobb váltás Magyarország megítélésében, addig folyamatosan erodálódik a forint, a hozamok és emelkedik a kockázati felár.

Meredek drágulással átlépte a 700 bázispontos szintet - és ezzel rekordot döntött - a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar szuverén kötvényadósság törlesztésének leállására köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a szerdai késői jegyzésben 710 bázispont környékén mozgott az előző esti 650 bázispontos záró után. A magyar CDS-díjszabás előzőleg tavaly novemberben döntött rekordot, 650 bázispont körüli jegyzésekkel.

MTI