Ugrás a tartalomra

Lekapcsolt cégek a DIGÉP-ben

Létrehozva
Az ÉMÁSZ a megállapodás és a törlesztés megkezdését követően visszakapcsolta a villamosenergia ellátást a Diósgyőri Ipari Parkban, mégsem kap minden cég áramot. Az Ablonczy Kft. vezetője nyomásgyakorlásra gyanakszik, mert állítása szerint nincs tartozása, mégse kapcsolták vissza a belső hálózatra…
Több, az ipari park területén érdekelt vállalkozás vezetőjével is beszéltünk, akik megerősítették azt a hírt, amely szerint vannak olyan cégek, ahol jelenleg sincs villanyáram. Az egyik még azt hozzátette, hogy nála is kikapcsolták, pedig nem is volt tartozása, azonban szerda reggeltől újra kap áramot. Bosszús, mert hatalmas kiesést okozott az áramszünet a cégnek. Azonban olyan üzletemberrel is találkoztunk, aki névvel együtt vállalta panaszát.

– Diszkriminatív módon kikapcsolták nálunk az áramot. Sérelmezem és értetlenül állok előtte, ugyanis nekünk nem volt tartozásunk. Az ünnepekre leálltunk és miután újraindultunk volna januárban tapasztaltuk, hogy nincs áram – jelentette ki dühösen Ablonczy Attila, a hőszigeteléseket gyártó Ablonczy Kft. vezetője. – Nem értem miért nem azokat a cégeket kapcsolták le, amelyek valóban tartoznak? Sőt, el is vártam volna tőlük ezt! Ez az ipari park felelőssége. Úgy érzem, hogy kecskére bíztuk a káposztát… Ott vannak a gépeim, az áramszünet miatt termeléskiesésem lesz, ami súlyos kárt okoz a cégnek, pedig még egyszer mondom: egyetlen fillér hátralékom sincs. Ezt a lépés annak tudom be, hogy én próbálom összefogni a DIP-et, amire a tulajdonostársaktól megbízásom is van. Úgy vélem, az árammegvonás nyomásgyakorlás felém. Zaciera úr és a tulajdonostársak közt feszült a viszony az üzletpolitikája, tárgyalási stílusa miatt.

– Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kialakult helyzetben, az áramkikapcsolásban a tulajdonostársak is bőven benne vannak, mert egyesek nem tudtak, vagy akartak időre fizetni és adósságokat halmozott fel az ipari park. Azonban nem tudjuk, hogy ki tartozik és mennyivel, miért? Esetleg van-e ellenkövetelés? Az árammegvonás több cégnek komoly kárt okoz, amiért az ipari park kártérítési felelősséggel tartozik – jelentette ki Ablonczy Attila, aki szerint az előállt helyzetet meg lehetett volna előzni, ha az ipari park régebben – kérésüknek megfelelően – pályázott volna az infrastruktúrafejlesztésre, amelyre nagyon magas támogatottságot biztosítottak…

– Nem szeretek másoktól függeni. Nem szeretnék saját hálózati csatlakozást kiépíteni az ÉMÁSZ felé, mert nincs feleslegesen kidobandó 4 millió forintom. Azonban, ha kizár engem és egy szűk kört az ellátásból, akkor nincs más választásom, mint kiépíteni a csatlakozást és az ÉMÁSZ-tól közvetlenül vásárolni a villanyáramot. Rákérdeztem Zaciera úrnál, hogy hozzájátul-e ahhoz, hogy a területén át építsük ki a csatlakozást? Hímezett, hámozott, beszélt mindenről, végül annyit kértem válaszoljon igennel, vagy nemmel és azt mondta igen. Erre van 28 tanúm – mondta kissé indulatosan Ablonczy Attila, aki szerint Zaciera Lechnek komoly felelőssége van a kialakult válsághelyzetben. A vélelmezett jogsérelem, károkozás költségeit érvényesíteni kívánja. Kivéve, amennyiben a város átvenné az ipari park üzemeltetését. – Nem pénzt kérünk, tudjuk, hogy a városnak sincs sok, hanem, hogy partnerként kezeljenek minket – zárta mondandóját Ablonczy Attila.

Természetesen kerestük Zaciera Lechet is. Telefonon nem sikerült elérnünk, a céges emailjeire jeleztük, hogy mivel kapcsolatban kérjük a reagálását, azonban eddig nem érkezett visszajelzés a lengyel származású üzletembertől. Amennyiben reagálni kíván a felvetésekre, természetesen hely adunk véleményének.

Cs. L.