Ugrás a tartalomra

A türelmi idő alatt is ellenőrzik a dohányzást

Létrehozva
A nemdohányzók védelméről szóló törvény értelmében január 1-jétől a közintézményekben gyakorlatilag tilos a dohányzás, sőt, sok intézmény esetében még az udvaron is, emellett a tömegközlekedési eszközökön, állomásokon, megállókban. Hogyan ellenőrzik az előírások betartását? – kérdeztük a tisztiorvosi szolgálatot.
A közintézményekben, elsősorban egészségügyi és oktatási intézményekben mikortól és milyen intenzitású ellenőrzésekre lehet számítani? Amennyiben tiltott helyen dohányoznak, akkor az elkövetőt vagy az intézményt is szankcionálják? – kérdeztük Kovácsné Bocsor Krisztinát, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve szóvivőjét.

– A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv munkatársai január 2-ától előre meghatározott ütemterv szerint megkezdik, és folyamatosan végzik a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény előírásai betartásának ellenőrzését. Januárban 250-300 ellenőrzést terveztünk, valamennyi a jogszabály által érintett területen. A jogszabályban is biztosított türelmi idő alatt – január 1. és március 31. között – az egészségvédelmi bírság kiszabását mellőzzük abban az esetben, ha fennállnak a jogszabályban előírt feltételei. Ezen időszak alatt elsősorban a felvilágosításra és a segítségadásra törekszünk annak érdekében, hogy a türelmi időt követően minél hatékonyabban és széleskörűen betartásra kerüljenek a törvény előírásai.

Egészségvédelmi bírság kiszabható a közforgalmú intézmény feladatkörében eljáró, rendelkezésre jogosult személy ellen, aki a dohányzásra vonatkozó, törvényben foglalt tilalmak, korlátozások betartását feladatkörében nem érvényesíti. A rendelkezésre jogosult személy a dohányzásra vonatkozó korlátozást megsértőt köteles a jogsértés haladéktalan befejezésére felhívni. Ennek eredménytelensége esetén az érintett személyt felszólítja, hogy a közforgalmú intézményt, illetve a közösségi közlekedési eszközt hagyja el, illetőleg kezdeményezi az egészségvédelmi bírság kiszabását. A közoktatási intézményben a törvény szerint elrendelt dohányzási tilalmat – a tanulói jogviszonyból származó kötelezettség teljesítése vagy az azzal összefüggő bármely tevékenység során a közoktatási intézmény területén – megsértő, 14. életévét betöltött tanulójával szemben a rendelkezésre jogosult személy a külön jogszabály szerinti fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezi. Egészségvédelmi bírság csak azon természetes személy ellen szabható ki, aki a cselekmény elkövetésekor 14. életévét betöltötte, és saját jövedelemmel rendelkezik. A tiltott helyen történő dohányzás esetében tehát az elkövető és az intézmény is szankcionálható.

dohanyzas-120103ml_1.jpg

– A szórakozóhelyek – jellegükből adódóan – főleg este, éjjel fogadnak nagyszámú vendéget, meg tudják szervezni az értékelhető, rendszeres ellenőrzést?
 
– Törekszünk arra, hogy a vendéglátás területén az esti-éjszakai nyitva tartás ideje alatt is ellenőrzést tudjunk végezni. Ennek végrehajtásában számítunk a társhatóságok és a rendőrség együttműködésére is. Természetesen számítunk az egészségtudatos állampolgárokra is, akik igénylik és segítenek nekünk abban, hogy a szórakozóhelyek füstmentesek legyenek.

– Hol számítanak a legtöbb problémára?
 –Elsősorban a közterületi dohányzás (tömegközlekedési megállók, pályaudvarok...) területén, valamint a szórakozóhelyeken számítunk nagyobb „ellenállásra” illetve a törvényi előírások betartatásának nehézségeire.

dohanyzas-120102ml_1.jpg

Megkérdeztük Csiba Gábort, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosát is.

– Még operatív intézkedést nem tettünk ezzel kapcsolatban, majd holnap tanácskozunk erről. Természetesen a jogszabálynak megfelelően betiltjuk a dohányzást, aminek a betartását ellenőrizni is fogjuk. Az osztályokon az osztályvezető feladata, az udvaron pedig a portaszolgálaté lesz az intézkedés betartatása. Amennyiben eltérést tapasztalunk, az az ő felelősségük lesz – közölte a nemdohányzók védelméről szóló törvény bevezetésével kapcsolatban a megyei kórház főigazgató-főorvosa.

 A jogszabály értelmében egyetlen kivétel van egészségügyi intézmény esetében, ahol továbbra is engedélyezett a dohányzás, az pedig a pszichiátria. – Ott eddig is volt rá lehetőség elkülönített helyen. A betegségükből fakadóan igen nehezen lehetne elmagyarázni nekik, hogy miért tilos a dohányzás. Ezt követően is külön légterű hely lesz kijelölve itt a dohányosoknak – tette hozzá Csiba Gábor.

Cs. L.
fotó: Mocsári L.