Ugrás a tartalomra

Zöld Nyíl: másodszor is elutasították a CAF jogorvoslatát

Létrehozva
Ismét elutasította a spanyol CAF járműgyártó jogorvoslati kérelmét a Zöld Nyíl negyedik járműtenderének eredményével kapcsolatban a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB). Erről szóló határozatuk szerdán délelőtt került fel a közbeszerzes.hu honlapra.


A határozatban az is olvasható, a KDB döntésével kapcsolatban fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye. Mint arról korábban beszámoltunk, a negyedik járműtender második eredményhirdetését követően – melyen a cseh Ganz-Skoda-t hirdették ki győztesnek – jogorvoslati kérelmet a spanyol CAF, és az olasz AnsaldoBreda adott be. A spanyol gyártó jogorvoslatát december 8-án tárgyalták, annak az ügyben – az előzetes várakozásoknak megfelelően – január 4-én döntött is a KDB.

Az olasz gyártó kérelmét – erről éppen tavaly karácsony első napján, majd az óév utolsó napjaiban írtunk –  december 28-án tárgyalta a KDB, döntés pedig ebben az ügyben is várható még januárban.
 
Amennyiben az Ansaldo által beadott jogorvoslati kérelmet is elutasítja a KDB, akár már februárban megköthetik a szerződést a november 24-én kihirdetett, nyertes ajánlattevővel, a GANZ-SKODA Közlekedési Zrt.-vel – közölte december végén a minap.hu-val Pintérné Gyuricza Ágnes közbeszerzési tanácsadó.

Tajthy Á.