A budapesti Operaház közelében hétfő este civil szervezetek és több ellenzéki párt részvételével megtartott demonstráció résztvevői az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.
Az Operánál ellentüntetés is volt, amelynek résztvevői több ellenzéki politikussal is összetűzésbe keveredtek.
Kedden az LMP jelezte, szeretnék, ha a Belügyminisztérium kivizsgálná az ügyet. Az MSZP pedig szerdán kezdeményezte a politikai, rendőri vezetők felelősségének kivizsgálását, mert a párt szerint a rendőrség nem tett megelőző, majd rendteremtő intézkedéseket a demonstrációt megzavaró ellentüntetőkkel szemben.
MTI