Ugrás a tartalomra

Bizonytalan lehet a dohányzásról való leszokás sikeressége

Létrehozva
Egy a dohányosok körében végzett felmérés szerint az érintettek átlagosan 30 százalékának van vagy volt valamilyen, a cigarettával összefüggésbe hozható egészségügyi problémája, és az életkorral együtt jelentősen nő ez az arány, kb. 40 százalék körüli az 55 éven felettieknél. A füstölés következtében legtöbbjüknél valamilyen szív- és érrendszeri betegség, COPD vagy asztma jelentkezett.
Habár a dohányosok teljesen tudatában vannak káros szenvedélyük lehetséges negatív egészségügyi következményeinek, a fent említett átlagosan 30 százalék – a diagnosztizált betegség ellenére – jelenleg is aktív dohányos.

A cigaretta szövődményeként kialakult betegség hatására csak mindössze 23 százalékuk szokott le teljesen a káros szenvedélyről – igaz csak átmenetileg –, míg további 56 százalékuk csökkentette az elszívott a cigaretta mennyiségét. Érdekesség, hogy az idősebbek és kvalifikáltabbak „tudatosabbak” ebből a szempontból: az életkor és a végzettség emelkedésével ugyanis nő azok aránya, akik időlegesen letették a cigarettát.

A leszokás elmaradásának okaként a legtöbben az akaraterő hiányát, a függőséget és a stresszt emelték ki.

Az eredmények alapján az egészségügyi szövődmények kockázata inkább csak elméletben segíti a leszokást, valós cselekvésre kevésbé ösztönöz. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a dohányosok 32 százalékát jelentős mértékben, további 46 százalékukat pedig valamelyest motiválják a leszokásban az „anyagi okok”, amely végeredményben az alkalmazott gyógyszer árának emelkedését is jelentheti, és ez már önmagában véve jó hír lehet a jövőre nézve – legalábbis ami a dohányzó krónikus betegek leszokási hajlandóságát illeti.