Újságírók hada várta az ősszel megnövekedett népszerűségű, szereplésével kis túlzással az egész ország elismerését kivívó DVTK játékosait az öltözőfolyosón. Nem csak a helyi média képviselői, hanem az országos sportsajtó és -televízió is érdeklődött a létszám, a labdarúgók állapota, valamint az igazolások felől.
Ez utóbbiról még nem nyilatkozott Szentes Lázár szakmai igazgató, azonban a jelenlegi keretről kiderült minden. Az első foglalkozáson 12 mezőnyjátékos és két kapus vett részt. Budovinszky Krisztián tavalyi térdműtétje után lábadozik – 3-4 hét múlva gyógyulhat meg teljesen –, Nagy Tamás egyetemi vizsgája miatt hiányzott, míg az idegenlégiósok jövő héten érkeznek Miskolcra. Ott volt viszont a szintén térdsérülése után felgyógyult Dobos Attila, aki társaihoz hasonlóan már a labdát „kergette”. A középpályás mellett Bogáti Péter, Szabó Péter, Halgas Tibor, Tisza Tibor, Vadász Viktor, Gohér Gergő, Takács Péter, Lippai Ákos, Bacsa Patrik, Pál Szabolcs és Illés Richárd várta Benczés Miklós és Vitelki Zoltán utasításait, Farkas Balázzsal és a fiatal Herceg Péterrel pedig Veréb György foglalkozott. A négykapus minimeccs után aztán kispályán, „nagykapura” játszottak az alkalmi csapatok.

– Az első két nap ráhangolódással telik a birkózócsarnok műfüves pályáján. A szünetben sem ereszthettek le teljesen a játékosok, mindenki személyre szabott, egyéni program szerint készült, melyet Javier Reyes erőnléti edző írt meg nekik egy teszt után. A kinti edzéseket az új műfüvesen várhatóan jövő héten kezdjük meg – mondta el portálunknak a vezetőedző. A termi edzésekkel egyébként a jövő hétvégi, szerencsi tornára is jobban összeszokhatnak a labdarúgók.
A tréner nem csalódhatott játékosaiban, legalábbis ezt támasztják alá Takács Péter szavai, aki a pihenés mellett kiemelte az edzést is az ünnepek alatt: a középpályás éppen az első foglalkozás előtt állt a mérlegre, mely egy kilogramm súlyfölösleget sem mutatott.
Benczés Miklós hozzátette: sok edzőmérkőzésük lesz; az elsőkön „félidőznek” majd a játékosok, míg utána „duplázzák” a találkozók számát, hogy meccsterhelést kapjanak a labdarúgók, s a tervek szerint ez így lesz a törökországi edzőtáborban (február 6-17.) is.
Soós P.
Fotó: Juhász Á.