Európában is egyedülálló vidékfejlesztési terv megvalósítását tűzte ki célul a Bükk-Miskolc térségi LEADER akciócsoport. A 45 települést összefogó, csaknem 270 ezer embert érintő közösség KEOP pályázat segítségével valósítja meg az „1 falu – 1 MW” című mintaprojektet. Ez lehetővé teszi, hogy a közösségek kisméretű energiatermelő rendszerei a decentralizált megújuló energiaforrás alapú termelés, tárolás, elosztás, újrahasznosítás és integráció segítségével belépjenek az energiakereskedelembe. Ezt egy intelligens központot keresztül, a közcélú villamos hálózat felhasználásával valósítják meg.

A program első ütemében tavaly száz százalékos LEADER támogatásból 27 nyertes energiaudvar született. A vidékfejlesztési közösség ezekben az energiaudvarokban megvalósít 24 napkövetővel ellátott fotovoltaikus rendszert, 5 növényolajos minierőművet, 2 kéttengelyes napparabolát, 2 faapríték tüzelésű kazánt, 18 darab két négyzetméteres napkollektort és egy szélgenerátort, összesen 227 millió forintos beruházással. Ezek folyamatosan épülnek, már átadták többek között Dédestapécsányban, Emődön, Kisgyőrben, Arnóton, Cserépfalun, Mályinkán, Szomolyán, Tardon, Harsányban, Bőcsön.
Most elkezdődhet a második ütem, melyre 27 tagú konzorcium alakult. Tavaly december 23-án írták alá a támogatási szerződést, a projekt összköltsége 1.82 milliárd forint. A rendszer termelő energiaforrásokból áll, amelyek hulladék hőt is hasznosító közösségi biogáz erőművek lesznek, amelyek a rendszerközpont (MIKROWIRKA) irányításával önálló mérlegkörben dolgoznak majd. A tervezett hat biogáz erőmű alapanyagát döntően zöld- vagy száraz kommunális növényi hulladék jelenti, melyet kiegészít majd kommunális szerves iszap, szerves trágya és használt növényi olaj. Az alapanyagot az önkormányzatok közmunkásai, vállalakozók, nonprofit szervezetek, egyházak, de családok és magánszemélyek is beadhatják. Az alapanyag beszállítói a mérlegelés után elektromos kvótaigazolást kapnak, amely pénzbeli kifizetést, vagy ad-vesz mérőóra alapján regisztrált elektromos esetleg hőenergia jóváírást jelent. A rendszer további eleme lesz egy vízturbina megépítése Kácson, de a Bükkaranyos mellett tervezett megújuló hidrogén rendszer is segítené.

A konzorcium 27 tagja megbeszélést tartott csütörtök délután, ahol Nagy József, a BÜKK-MAK LEADER Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta az energiatermelés a következő évszázad lehetősége, ezért döntöttek úgy, hogy belevágnak. A nyertes pályázat után ebben az évben a tervezés, engedélyezés következhet, majd két évet vesz igénybe a kivitelezés. A rendszer által előállított villamosenergiát a MAVIR rendszerébe táplálják majd, mellyel nem csak a megállapodás van meg, de már egy pilot rendszer is üzemben van, amely modellezi a későbbi működést.
Nagy László Bőcs és Zsíros Sándorné Alsózsolca polgármesterei is arról beszéltek, hogy fontosnak tartják azt, hogy egy önkormányzat saját energiát állítson elő, hogy védjék ezzel a környezetet és nem utolsósorban, hogy munkahelyeket teremtsenek. Lakatos Attila, megyei cigányvajda pedig abbéli örömének adott hangot, hogy a kevéssé képzett munkaerő, így a cigányság is lehetőséget kap arra, hogy a munka világába kerülhessen, méghozzá kötetlen módon.
H. I.
Fotó: Juhász Á.