– Óriási megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy érdemesnek tartottak a Domján Edit-díjra, főként azért, mert óriási szakmai elismerés, amit évente egy művésznek ítélnek oda – mondta Szirbik Bernadett. Hangsúlyozta, nagyon fontos az elismerés, hiszen az ember természetesen teszi a dolgát, legjobb tudása szerint, ám megtisztelő, ha szakmája nagyjai felfigyelnek munkásságára, és elismerik.
A miskolci közönség első alkalommal a 2003-2004-es színházi évadban találkozhatott a színésznővel, akinek első szerepei között volt a ma is óriási sikerrel játszott Portugál főszerepe: Masni.
Az elmúlt években majd’ minden műfajban kipróbálhatta magát, egyfajta univerzális színművész a Miskolci Nemzeti társulatában.
– Szerencsésnek tartom magam, hiszen nagyszerű szerepeket játszhattam el eddigi pályám során. Szeretem a változatosságot, elsődleges célom, hogy a színjátszás minden területén megálljam a helyem, legyen szó akár zenés, akár prózai darabról. Örökké meg akarok felelni, a legjobbat szeretném kihozni magamból – emelte ki a művésznő. Az elmúlt 9 évadban szerepelt például: A halál és a lányka, a Leenane szépe, az Anconai szerelmesek és az Ármány és szerelem című produkciókban.

Az országos szakmai elismerés mellett fontos számára az is, hogy épp a Domján Edit nevét viselő díjat ítélték oda neki.
– Nagyrészt filmjeit és sanzonjait ismerem. Nagyon tehetséges színésznő volt Domján Edit, sajnálatos, hogy véget vetett életének – tette hozzá Szirbik Bernadett, aki elmondta, különösen nagy öröm számára, hogy idén megtisztelték a díjjal, hiszen tavaly éppen legjobb barátnője, a nyíregyházi Kuthy Patrícia lett a díjazott.
Szakonyi Károlytól, a kuratórium elnökétől megtudtuk, Szirbik Bernadett a 22., aki megkapta a díjat. Azért ítélték ezúttal neki, mert színészi, művészi habitusa közel áll Domján Editéhez.
A Domján Edit-díjat január 7-én, szombaton, a Portugál című előadás előtt adja át az alapítvány kuratóriumi elnöke, Szakonyi Károly. A darabban két Domján-díjas színésznőt is láthat majd a miskolci közönség, hiszen Müller Júlia, az asszonyt játszó színésznő 2002-ben kapta meg az elismerést a Szegedi Nemzeti Színház tagjaként.
Kiss J.
Fotó forrása: mnsz.eu (a fotók a Portugál 100. előadásán és az azt követő partin készültek)