Az olyan kiemelkedő jelentőségű épített, vagy természeti helyszínek válhatnak történelmi emlékhellyé, amelyek a magyar nemzet, vagy a hazánkban élő nemzetiség történelmében meghatározó jelentőséggel bírnak, vagy ahol az ország politikai, kulturális életét befolyásoló, ezért megemlékezésre alkalmas intézkedések történtek.
A törvényjavaslat értelmében, az országban, 36 történelmi emlékhelyet határoztak meg, köztük a diósgyőri várat is.

– Az, hogy Diósgyőr vára történelmi emlékhely lett, fontos momentum, nem megfeledkezve arról, hogy megkezdődik nemsokára a vár újraépítése. Ez által a titulus által, több lehetőség előtt nyílik kapu. Akár pályázatok, akár rendezvények, megjelenés szempontjából közelítjük a kérdést – mondta el Kákóczki András, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának vezetője. Hozzátette, a tituluson, a presztízsen túl anyagi többlettámogatással valószínűleg nem jár, de nem is ez számít igazán. Sokkal inkább megtiszteltetés, és a jövőbeni marketingtevékenység szempontjából jelentős a történelmi emlékhely cím.
Amellett, hogy fontos, történelmi múlttal rendelkező helyszín a diósgyőri vár, attól válik élhetőbbé, ha változatos programok révén nem csupán egy jelentős múlttal rendelkező helyszín lesz, sokkal inkább a mai miskolciak mindennapjainak része. Segítsen ebben akár a várszínházi esték sorozata, a Kaláka fesztivál, vagy éppen a lovagi tornák rendezvénye.
A vár rekonstrukciója várhatóan 2014-re fejeződik be. Az újabb külső mellett pedig programbővülés is várható.
– Alapjaiban változtatja meg a hely megítélését a történelmi emlékhellyé válás, és a rekonstrukció is. Ezekre az alapokra azonban olyan hagyomány épülhet, amelyhez további programok kapcsolhatók. Már önmagában jelentős a város életében a vár, ezzel a megtisztelő titulussal azonban még inkább hangsúlyozni tudjuk fontosságát, nem csupán a miskolciak életében, hanem Magyarország történelmében – emelte ki Kákóczki András. Hangsúlyozta, csupán rajtunk múlik, hogyan használjuk ezt a címet, hogyan adjuk át, és éljük meg. A város szeretné ezt a rangot a jövőben hangsúlyozni pályázatok esetében, vagy a rendezvények határon túli népszerűsítése érdekében is.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.