Ugrás a tartalomra

Az AVE készül az átalakításra

Létrehozva
Egy törvényjavaslat szerint 2013-tól csak többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő cég kezelhetné a lakossági hulladékot. A városban az AVE Miskolc Kft. végzi a közszolgáltatást, melynek többségi tulajdona osztrák kézben van. A hulladékkezelő cég vezetői szerint a törvényjavaslat egyelőre nem okoz változást a vállalat működésében, de készülnek egy esetleges új tulajdonjogi helyzetre.
A vállalat 45 százalékát a város, 55 százalékát pedig az osztrák kézben lévő AVE Magyarország Kft. birtokolja.
Az Országgyűlés elé terjesztett javaslat szerint, a miskolci vállalat mostani tulajdonviszonyai nem felelnének meg az új elvárásoknak. Kiss Péter, a társaság igazgatója elmondta, hogy már tavaly ősszel hallottak a várható változásokról, ezért készülnek az új helyzetre. Kis Péter szerint nemcsak a tulajdonviszonyok változhatnak, a tervezetben ugyanis az is benne van, hogy a közszolgáltató cégek nem kezelhetnek ipari hulladékot, az AVE Miskolc pedig bevétele 2/3-át ebből szerzi. Ezért az igazgató nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben Miskolcon két külön cég végezheti majd a közszolgáltatást és az ipari hulladék kezelését.
– Ez szerintem jó lehet majd a városnak, hisz ezen keresztül osztalék formájában részesedik ennek a tevékenységnek az eredményéből. Másrészt meg tudunk felelni a törvénynek, és tudjuk végezni a közszolgáltatást, egy városi tulajdonú cégben – vélekedik Kis Péter.

avemisk.jpg
A hulladékkezelést végző vállalat önkormányzat által delegált ügyvezetője szerint, meg kell várni amíg elfogadják a törvényt, annak végleges szövege ugyanis még nem ismert. Addig pedig nem érdemes a tulajdonosi szerkezet módosításán gondolkozni. Molnár Attila úgy látja, a tulajdonosok megfelelően tudják majd rendezni a kérdést. – Az a fajta hulladékszállítási közszolgáltatás, ami magas színvonalon folyik Miskolcon, 2013-ban sem fog változni, minőségéből veszíteni, ugyanúgy megy tovább, és bízom bene hogy a lakosság nem fog ebből érezni semmit, sőt, még jobban is ki fog jönni, mint a jelen helyzetben – nyilatkozta Molnár Attila.Az ügyben jogértelmezési vitára adhat okot, hogy a miskolci vállalat többségi tulajdonosa – az AVE Magyarország Kft. - ugyan külföldi, de közkézben van, a Felső-Ausztriai Tartomány birtokolja. Kérdéses, hogy ez a tény a hazai és az uniós jogrend szerint befolyásolja-e majd a miskolci cég jövőjét?
Istenes Zs.