Miskolc polgármestere hozzátette, három év alatt 21 milliárddal nőtt az adósságállomány és lett 32 milliárd forint, ami véleménye szerint a szégyenteljes politikai döntések eredménye és önmagáért beszél. Pedig ebben az időszakban lehetett volna megalapozni a város jövőjét, azonban a felvett hitel milliárdoknak „hírét-hamvát sem látni”, azonban 2032-ig kell visszafizetni és terheli a város költségvetését. Kriza Ákos azt is elmondta, hogy bár nem szeretné az előző polgármestert bírálni, de nem mehet el azon közelmúltbeli kijelentése mellett, hogy most sem csinálna másként semmit, mint korábban. Ez a jelenlegi városvezető szerint mérhetetlen cinizmusról tesz tanúbizonyságot. „Ha ez a folyamat folytatódott volna, vajon hol tartanánk most, mi lenne a várossal?” – tette fel a kérdést a polgármester.

Elmondta azt is, az Állami Számvevőszék jelentése is bizonyítja, hogy 2011. valóban a konszolidáció éve volt, jogosnak tartják azokat a lépéseket, amelyeket az önkormányzat ennek érdekében meghozott, mint például a költségcsökkentés és a költségvetési zárolás. „Letettük a konszolidáció alapjait, így sikeresnek érezzük a 2011-es évet, amely megalapozta a gazdasági előrelépés lehetőségeit” – tette hozzá Kriza Ákos.
H. I.