Ugrás a tartalomra

Fellélegzett a város

Létrehozva
Sokaknak feltűnhetett az utóbbi napokban jobb a levegő Miskolcon, mint néhány héttel ezelőtt, a szmogriadók idején.  Csökkentek a város por- és légszennyezettségi értékei, okairól az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget kérdeztük.
Pedig a téli időszak most sem kezdődött jól: többször kellett elrendelnie a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Miskolc város önkormányzatának, mert a szálló por koncentrációja átlépte a 75 microgrammot, azaz a tájékoztatási küszöbértéket.

– Már december közepétől javulást tapasztaltunk, az utóbbi napokban feltámadó erős szél azonban megmozgatta, átkeverte az alsó rétegekben megrekedt, felhalmozódott szennyező anyagokat, ezért tisztább a levegő – mondta Sallai Ferenc, a felügyelőség kommunikációs vezetője.

A kiválónak mondható, 10 microgramm körüli szálló por koncentrációs értékek okai között az intenzív légmozgás mellett a nem túl hideg időjárás is szerepel. Az enyhe időben ugyanis nem tüzeltek annyit a miskolciak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétvégén viharos idő várható, a levegő tehát tovább tisztulhat.

Kujan I.
Fotó: Csontos L.